A koreai emberek életének 10 őrült vonása, ami jól mutatja, hogy milyen nagy szakadék van közöttünk

A koreai romantikus drámák egy kissé túlozva mutatják be a dél-koreai emberek szerelmi életét. A számtalan ezzel kapcsolatos film ellenére a világ még mindig nem ismeri teljesen, hogyan kezelik az érzéseiket ezek az emberek, és milyen furcsa módszereket használnak a párkapcsolatokban, ami minden más országban teljesen elképzelhetetlen.

A Liked.hu-nál utánajártunk kicsit a korai romantikus kapcsolatok sajátosságainak, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek az emberek még különlegesebbek, mint eddig gondoltunk.

Az „udvarias terpesz” egy roppant népszerű gesztus Koreában, amit a náluk alacsonyabb lányok kedvéért alkalmaznak a férfiak. A délceg férfiak beszélgetés közben szélesre tárják a lábukat, hogy szemmagasságban beszélgethessenek a náluk egyébként jóval alacsonyabb lányokkal. Ezt a divatot a koreai hírességek terjesztették el, akiknek az interjúk során vagy sminkeléskor kellett alkalmazniuk ezt a módszert.

A korai nők sok kimondatlan szabály szerint élik az életüket. Az egyik ilyen ezek közül, hogy nem adnak csirkeszárnyat a szerelmüknek, mivel úgy tartja a mondás, hogy ettől a férfiak majd más nőhöz repülnek. Hasonló a helyzet a cipőkkel: ha egy férfi cipőt kap a barátnőjétől, akkor másnap egy jobb nőhöz megy majd benne.

1. Az „udvarias terpesz” gesztus roppant népszerű a koreai párok körében.

Az „udvarias terpesz” egy roppant népszerű gesztus Koreában, amit a náluk alacsonyabb lányok kedvéért alkalmaznak a férfiak. A délceg férfiak beszélgetés közben szélesre tárják a lábukat, hogy szemmagasságban beszélgethessenek a náluk egyébként jóval alacsonyabb lányokkal. Ezt a divatot a koreai hírességek terjesztették el, akiknek az interjúk során vagy sminkeléskor kellett alkalmazniuk ezt a módszert.

2. A koreai nők elrejtik a csirkeszárnyakat a szerelmük elől és nem adnak nekik cipőt ajándékba.

A korai nők sok kimondatlan szabály szerint élik az életüket. Az egyik ilyen ezek közül, hogy nem adnak csirkeszárnyat a szerelmüknek, mivel úgy tartja a mondás, hogy ettől a férfiak majd más nőhöz repülnek. Hasonló a helyzet a cipőkkel: ha egy férfi cipőt kap a barátnőjétől, akkor másnap egy jobb nőhöz megy majd benne.

3. A koreai lányok mágikus szerelmes balzsamot használnak.

A romantikus koreai nők minden lehetséges módon igyekeznek bevonzani a szerelmet, és ez néha szokatlan dolgokat eredményez. A fiatal lányok például egész nyáron ételfestékkel és speciális balzsammal festik a körmüket, amiket az első hóig le sem szedhetnek az ujjaikról.

Úgy gondolják, hogy ez a „varázs manikűr” nemcsak segít a fiatal lányoknak találkozni az igazival, de a boldog házasságot is garantálja.

4. A koreaiak nem sietnek a családalapítással.

A modern koreaiak jóval később és jóval kevesebben döntenek a házasság mellett, mint az idősebb generációk vagy akár a más országokban élő emberek. Ehelyett inkább a jövőjüket és a karrierjüket építik, ezzel garantálva, hogy amikor a családalapításra kerül majd a sor, akkor már ne kelljen ilyenek miatt aggódniuk, és teljesen a családjukra tudjanak koncentrálni.

5. A koreai fiúknál a szimpátia jele, ha hagyják, hogy a nők megérintsék a különféle dolgaikat.

Ha egy koreai fiatalember nagyobb érdeklődést mutat egy lány iránt, akkor ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy megosszon mindent a potenciális szerelmével. Ilyen esetben a férfiak odaadják például a telefonjukat a lánynak, ami egy nagyon bensőséges bizalmi jelnek számít, mely arra utal, hogy a férfinak nincs rejtegetni valója és készen áll a kapcsolatra.

6. A koreaiak fontos szerepet tulajdonítanak a vércsoportoknak.

A legtöbb koreai úgy véli, hogy a vércsoport erősen befolyásolja egy ember karakterét és jellemét. Ennek megfelelően a férfiak és nők a házasság előtt gondosan tanulmányozzák a leendő párjuk vércsoportját a következő táblázat szerint.

  • A koreaiak biztosak benne, hogy az I. csoporthoz tartozó (0) emberek a legtürelmesebbek, ugyanakkor a legmakacsabbak is.
  • A II. csoporthoz (A) tartozó emberek félénkek és határozatlanok.
  • A III. csoporthoz (B) tartozó emberek a legkedvesebb, ugyanakkor legszeszélyesebb emberek.
  • A IV. csoporthoz (AB) tartozó embereket individualistáknak tartják.

Egy kis érdekesség: a koreaiak között az I. csoport a legkeresettebb, míg a III. csoport a legkevésbé.

7. A korai férfiak nem viszik kézbe a hölgyeket.

  • A koreaiak nagyon visszafogottak, és megvannak a saját hagyományaik és szabályaik, melyeket még a legfiatalabbak sem szegnek meg. A helyi illemszabályok szerint például a szerelmesek nem nyilváníthatják ki a szeretetüket a nyilvánosság előtt.
  • Koreában nem valószínű tehát, hogy utcán csókolózó párba botlunk, vagy olyan srácba, aki a karjaiban hordaná a kedvesét. Van azonban egy hasonló esküvői szertartás: a vőlegény az esküvő után a hátán hordja körbe a kedvesét a teremben.

8. A koreai fiúk nem szeretik a „kimcshi lányokat”.

Minden koreai férfi rémálma egy „kimcshi” lány. Ők így hívják azokat a nőket, akik túl sok időt töltenek a szépítkezéssel, mindig rosszkedvűek és savanyúak, ráadásul túl sokszor és túl sok pénzt költenek vásárlás közben. Az ilyen lányok gyakran csak az anyagi támogatás miatt keresnek férfit maguk mellé.

9. A koreai nők félnek elkapni a menyasszonyi csokrot az esküvőn.

Míg idehaza roppant népszerű az a hagyomány, hogy a menyasszony csokrot dob a még nem házas nőknek az esküvőn, Koreában kissé óvatosan bánnak ezzel a hagyománnyal. Nem véletlenül: úgy tartja ugyanis a mondás, hogy az a lány, aki a csokor elkapása utáni 12 hónapban nem megy férjhez, az legalább 10 évig magányos lesz még. A koreai nők tehát érthető módon nem tolonganak a csokorért.

10. A koreaiak gyakran vörösre festik a hajukat.

A legtöbb koreainak vastag, sűrű, sötét haja van. Szőkítés után az ilyen haj aranybarnává válik, és a legtöbb esetben sosem lehet kihozni belőle az általunk megszokott szőke színt, legalábbis a haj egészségének roncsolása nélkül biztos nem, ezért a koreaiak gyakran választanak helyette inkább réz árnyalatot.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏