A nő férje idegen babát visz haza. Amikor a felesége ránéz, valami egészen elképzelhetetlen dolgot lát

Ha megtudod, a férfi miért tette…

„Majdnem megállt a szívem, amikor meghallottam, amit a férjem mondott. Becsuktam a szemem és felkészültem arra, hogy drasztikusan megváltozik az életünk.”

De térjünk csak vissza az elejére… Férjemmel a floridai Pasco városban lévő templom lelkészével amolyan menedékhelyet működtetünk, ahol segítettünk a környék hajléktalanainak. A minisztériummal együttműködve hetente kétszer, kedden és szombaton meleg ételt vittünk a rászorulóknak, és ruhákat i adtunk nekik.

November 6-án pénteken egész nap a templomban voltunk, aztán késő este felfigyeltünk az üvegajtón bebámuló 2 éves kisfiúra, mellette egy babakocsiban feküdt pár hónapos testvére. A szüleit jól ismertünk már a program miatt, a közeli erdőben csöveztek. A gyerekek koszosak voltak és láthatóan éhesek.

Amikor hazaindultunk, hatalmas viharfelhők közeledtek. Megkérdeztem a szülőket, akiknek volt másik három gyerekük, hogy ne vigyük-e haza a két fiút éjszakára, hogy ne ázzanak bőrig az esős éjszakán, megetessük őket és egy jót aludjanak.

Zavartan felelték, hogy igen.

Hazavittük, megfürdettük, megetettük őket, és miután jó nagyot aludtak, másnap visszavittük a szüleikhez.

Aztán a következő vasárnap, furcsa jelenetre figyelt fel a férjem. Néhány szociális munkás vitatkozott a gyerekek szüleivel, már a kezükben volt a határozat, hogy mivel nem tudják megfelelően ellátni őket, azonnal elveszik tőlük, és nevelőszülőkhöz adják őket.

A szülők nem akarták, hogy idegenekhez kerüljenek a kicsik, ezért a férjemet meglátva könyörögve kérték, fogadjuk be mi a fiukat, mert akkor tudják, hogy biztonságban lesznek. A szociális munkások sürgették, ezért a férjem gyors döntést hozott…

Mindez öt hónapja volt, és így történt, hogy hirtelen egy gyönyörű családdá váltunk.

Ez a csoda a sors akarata volt. Hat héttel előtte derült ki, hogy rákos vagyok, és kellett távolítani a méhemet, ezért a saját fiunknak már nem lehet testvére, nem lehet több gyerekem. És most ezekkel a tündéri fiúkkal mégis igazi családunk lehet.

Bárhogy is alakul az életünk, a gyerekek szülei élete, örökre ennek a kis csodának a részesei leszünk.

Úgy néz ki, most már hivatalosan is örökbe fogadhatjuk a két fiút, akit a vérszerinti fiunk is nagyon imád.

Forrás: blikkruzs

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏