A szakács 15 évig főzött a tűzoltókra – nézd, most mit rejtettek el a tűzoltó kocsi mögött!

Miután Rob Scandia a szeptember 11-i merénylet során elvesztette egy nagyon jó barátját, úgy gondolta életét a tűzoltóknak szenteli és így fejezi ki köszönetét bátor, önfeláldozó munkájukért.

A tehetséges szakács elhunyt barátja tiszteletére azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Florida államban dolgozó összes tűzoltónak főzzön, s így is tett az elmúlt 15 évben.

tuzold1Rob nemcsak főzni és kóstolgatni imádott, egy kis könyvecskébe kezdte írni a recepteket s remélte, hogy egy napon szakácskönyvet jelentet majd meg. Ebből a pénzből pedig még több tűzoltóknak szeretett volna segíteni és megköszönni azt, hogy nap mint nap segítenek az embereken.

tuzold2De nem volt elég ideje és ezért ezzel az ötlettel senki sem foglalkozott. Rob azonban nem számított arra, hogy a tűzoltók egy meglepetést készítettek neki, amit soha nem fog elfelejteni.

tuzold3Az egész tűzoltóság összefogott, összegyűjtötték a recepteket és egy gyönyörű szakácskönyvet készítettek mely aztán nyomtatásba került és megjelent.

tuzold4A kollégák vidám ünnepséget rendeztek a tűzoltó állomáson és átadták Robnak ez elkészült szakácskönyvet, amit aztán minden egyes kollégája megcsodált. Sokan sorba is álltak, hogy dedikáltassák az új könyvüket.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏