A világ 14 legveszélyesebb útja, amiktől még a vér is megfagy az ereinkben

Mi, magyarok már egy kanyargósabb hegyi szerpentinen kocsikázva is hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a világ egyik legveszélyesebb útján autózunk. Ha bele vesszük a magyar közutakon található kátyúkat, akkor persze valahol igazunk is lehet, de mint azt az alábbiakban majd Ti is láthatjátok, a világ legveszélyesebb útszakaszai nem (kizárólag) a hiányos útburkolatuk miatt váltak azzá, amik. Ennél kicsit nagyobb rizikót rejtenek magukban…

1. Kuoliang-alagút

A Kuoliang-alagút egy 1,2 km hosszú, 4 méter széles kőből vájt alagút, mely Kuoliang falut hivatott összekötni a külvilággal. Az alagút nagy része robbanószerekkel, míg az oldalán található ,,ablakok” kizárólag kézi szerszámok segítségével készültek. Az alagút éppen akkora, hogy két autó hellyel-közzel elfér egymás mellett, ezért a sofőröknek különösen óvatosnak kell lenniük.

2. Maeklong vasúti piac

A vonalat rendkívül lomha tempóján (30 km/h átlagsebesség) kívül piaca teszi híressé. A vasútvonal megépítésétől – 1904-től – fogva Thaiföld egyik legnagyobb tengeri hal és herkentyű piacát szeli át. A piac neve is innen ered, leggyakrabban a vasúti vonal neve után „Maeklong vasúti piac” (Maeklong Railway Market) néven hivatkoznak rá, a helyiek „Talad Rom Hoop” névvel illetik, ez nagyjából „le az ernyőkkel piac”-ként ültethető át magyarra (Umbrella Pulldown Market).

Naponta 8 vonat halad át irányonként a piacon keresztül, ilyenkor a helyi árusok begyakorolt mozdulatokkal villámgyorsan leeresztik a napernyőket, elhordják a sínekről az árujukat és a vonat elhaladása után pillanatok alatt vissza is pakolnak mindent. A sínek mellett az árusok gyakorlatilag kicentizik a vonat űrszelvényét, a vaskerekek milliméterekre gördülnek el a friss zöldségek halmaitól.

3. Yungas út

Az Észak-Yungas út egy 61-69 kilométeres út Bolívia Yungas megyéjében, La Paztól Coroicóig. Híres a rendkívüli veszélyességéről, ezért 1995-ben az Inter-American Development Bank a világ legveszélyesebb útjának nevezte el. Egy becslés szerint évente 200-300 ember veszti életét itt. Éppen ezért számos keresztet helyeztek az út szélére, azokon a helyeken ahol az autók a szakadékba zuhantak.

4. Eyre Highway

Az ausztráliai Eyre Highway-en autózó sofőröket ugyan nem veszélyeztetik leomló sziklák és szakadékok, ám semmi más sem, és épp ettől olyan veszélyes. Az út maga 1600 kilométer hosszú, és a szó szoros értelmében semmi sincs a közelében, éppen ezért a táj annyira monoton, hogy a sofőrök egyszerűen álomba szenderülnek a volánnál, melynek következtében számtalan baleset történik évről-évre.

5. Az ,,ördög orra” vasútvonal, Ecuador

Az ecuadori ,,ördög orra” vasútvonal az Ördögorr (Nariz del Diablo) nevű szikláról kapta a nevét, mely az óceánparti Guayaquilből a 2850 méter magasan fekvő fővárosba, Quitóba menet található. A szikla menti vasútvonalat az teszi különlegessé, hogy közvetlenül mellette egy 800 méteres szakadék található. Mindennek ellenére egy időben a turisták a vonatok tetején ülve tették meg ezt az utat, hogy még elképesztőbb élményben legyen részük, ám ezt mára már megtiltották számukra.

6. Pamban-híd

Az indiai Pamban-híd az vele azonos nevű szigetet (Pamban-sziget) köti össze a szárazfölddel. Az teszi igazán veszélyessé, hogy a szorosban átfúvó szél olykor elképesztően erős, melynek következtében a híd már többször is leomlott és/vagy komolyabban megrongálódott a múltban. Ha hozzávesszük, hogy a szigeten élő emberek csak ezen az egy vasútvonalon keresztül tudnak be és kijutni a szigetről, bizony komoly kockázatot rejt magában.

7. Karakoram Highway

A Karakoram Highway egy magashegyi út, mely Kínát köti össze Pakisztánnal a Karakoram hegységen keresztül, csaknem 4700 méteres szintkülönbséggel. A Karakorum Highway a világ legmagasabban haladó, burkolattal ellátott nemzetközi útja.

A Karakoram Highway 1300 kilométer hosszan vág keresztül a Karakorumon. Ebből 806 km Pakisztánban, a maradék Kínában található. Építését 1959-ben kezdték, és csak 1986-ban fejezték be. A Pakisztán és Kína barátságát jelképező út építésébe 892 építőmunkás halt bele az építkezés 27 éve alatt, főleg földcsuszamlások miatt.

8. Passage du Gois

Passage du Gois egy aszfaltozott és macskaköves, körülbelül 2 és fél méter széles töltés, mely a Franciaországban található Noirmoutier szigetet köti össze Beauvoir sur Mer városkával. Az átjárót naponta kétszer teljesen elönti a tenger, így csak bizonyos időpontokban járható, és akkor sem árt rajta sietni.

9. Leh-Manali Highway

Az indiai Leh-Manali Highway egy magashegyi autópálya, mely körülbelül 4 és 5 kilométerrel a tengerszint felett található. Az út rendkívül keskeny, ám ez nem akadályozza meg a helyieket, hogy ennek ellenére száguldozzanak. A figyelmetlenség és a kiszámíthatatlan útviszonyok évente több ember halálát okozzák ezen az útszakaszon.

10. A Tianmen-hegység útja

A kínai Tianmen-hegység tetejére vezető út mintegy 11 km hosszú, és az egyik legkanyargósabb út a világon. A kanyarok közti távolság átlagosan kevesebb, mint 200 méter, ezért a sofőröknek különösen óvatosan kell vezetniük, míg a 99 éles kanyar segítségével felkapaszkodnak a hegy tetejére, ahol egyébként egy Buddhista templom és több turisztikai látványosság is található.

11. A Salar de Uyuni útja

A Salar de Uyuni a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezeje, ezt szeli ketté a róla elnevezett autópálya. Szabad szemmel gyakorlatilag lehetetlen tájékozódni, hiszen bármerre is nézünk, ugyanaz a látvány fogad bennünket: semmi.

Ezt csak tovább nehezíti, hogy a 10 582 km² (majdnem 18 Balatonnyi) méretű mező nagy részén térerő sem fogható, így aki itt balesetet szenved, vagy eltéved, az bizony elképesztő veszélynek van kitéve. Hab a tortán továbbá, hogy az éjszakai hőmérséklet gyakran -30°C alá is süllyedhet.

12. A Skippers-kanyon útja

Megszámlálhatatlan szikla, meredek leejtő, kiszámíthatatlan kanyarok, hirtelen szűkülő utak és függőhidak, melyeken olykor orkán erejű szél is átfújhat… – csak néhány, azok közül a veszélyek közül, melyek az új-zélandi Skippers-kanyont átszelő út során leselkednek ránk. Az Új-Zélandiak olyan veszélyesnek tartják ezt az útszakaszt, hogy a biztosítási cégek nem nyújtanak biztosítást azon a turisták számára, akik azért kölcsönöznek autót, mert erre van dolguk.

13. Dalton Highway

Az alaszkai Dalton Highway 666 kilométeréből összesen 175 kilométer van bitumennel burkolva, a maradék részt az autósoknak és kamionosoknak kavicsokon gurulva kell megtenniük. A 666 kilométer alatt egyébként összesen csak 3 település, 3 (!) benzinkút, illetve 1 egészségügyi intézmény található, éppen ezért a rendőrség külön ellenőrzi azokat a sofőröket, akiknek erre van dolguk, és ha úgy látják helyesnek, egyszerűen nem engedik őket tovább.

14. Tren a las Nubes

Az argentin Tren a las Nubes nevű vasútvonal nem véletlenül kapta a ,,Vonat a felhők felett” megnevezést, számos pontján ugyanis valóban olyan magasan halad a vasúti sín, hogy a rajta közlekedő vonatok a szó szoros értelmében keresztül mennek a felhőkön. A Tren a las Nubes vasút egyébként 21 alagúton, 42 hídon és viadukton, illetve megannyi életveszélyes szakadékon megy keresztül, ezért romantikusnak hangzó neve ellenére, az egyik legveszélyesebbnek titulált vasútvonal a világon.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏