Anya és apa pózolnak egy fotón. De az orvosok észrevettek valami szokatlant a gyerekek arcán.

Ez a fotó első ránézésre egy átlagos családi fotónak néz ki, ahol a büszke szülők mellett ott van a két kislány is, Lilly (5) és Josey (2). Azonban a Nelson család újabb gyereket tervezett és a fényképen lévő édesanya állapotos. Az ifjú pár boldognak látszik, miután elvégezték az ultrahangvizsgálatot és Levis keze mindent elárul.

babak

Valójában ennek a házaspárnak már volt két kislánya, és nem szerettek volna több gyermeket, azonban az orvosi diagnózis után meg kellett barátkozniuk ezzel a fogalommal. Annak ellenére, hogy nem terveztek újabb gyereket, az édesanya harmadszor is teherbe esett és ezúttal három gyermek volt a méhében.

babak2

Az egész család részére óriási meglepetés volt, hiszen egy átlagos terhességnek ez a háromszorosa volt. Amber és Levi tudták, hogy minden erejükre szükségük lesz. A család barátai és a rokonok adománygyűjtő kampányt szerveztek, hogy fedezni tudják az orvosi költségeket. Amber természetesen szerette volna világra hozni mindhárom gyermekét, elvégre nem ez volt az első alkalom, de végül az ikrek császármetszést igényeltek. Ez általában rutinos művelet, de Amber esetében szövődmények voltak és sok vért veszített, az orvosok az édesanya és a gyermekek életéért küzdöttek.

babak3

A fiatal nő úgy harcolt mint egy oroszlán. A vérátömlesztés és az újraélesztés után Amber állapota ismét stabil lett. Nincsen semmi a világon, amit annyira ott szeret tartani a kezében mint a hármasikreket. Amikor ölébe veszi őket, akkor tudja, hogy megérte elviselni a fájdalmat. Az orvosok is csodálkoztak, amikor meglátták a három kisgyermek fejét az ultrahangos felvételen. Azt hitték, hogy rosszul sikerült a felvétel, hiszen nem mindennapos látvány. A három kicsi, akár a borsó a hüvelyben, szorosan egymás mellett feküdtek az anyaméhben. Ez egy abszolút biológiai ritkaság, az esélye, 1 a 200,000,000-hez, hogy ez megtörténjen. Valószínű, hogy hamarabb nyerne valaki a hatos lottón.

babak4

Norah, Rylan és Remi íme február 20-án napvilágot láttak, éberek és szülei boldogak. Mind a három gyermek nyereség a szülőknek és ezt a barátok is alátámasztották. A testvérek már elválaszthatatlanok egymástól.

babak5

Sokan manapság nem akarnak gyereket vállalni. A trend manapság a nukleáris család típus, ahol előre eltervezik, hogy egy gyereket vállalnak, de ez a család megmutatta, hogy mi történik, amikor az ember szigorúan ragaszkodik az előre kigondolt családtervezéshez.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏