admin

Kigúnyolta a ruháját a zsűri, a végén sírva fakadt a srác hangjától – VIDEÓ

Íme itt a bizonyíték ismét, hogy nem érdemes első látásra ítélkezni. Jon Henrik Fjallgren nappal rénszarvas pásztor, szabadidejében pedig feltörekvő énekes, aki milliók szívébe lop fényt hangjával és zenéjével. Jon pár évvel ezelőtt elvesztette legjobb barátját, a veszteség inspirálta azt a dalt, amelyben barátjáért imádkozik. Produkciója sokkolta a zsűrit, aki elsőre kétkedve fogadta a fura öltözetű férfit. A rénszarvas pásztorkodás …

Tovább

Ez a gyerek felfedezte a leggyorsabb módját, amivel lejöhet a lépcsőről. Az eredmény? Ezen jót NEVETTÜNK!

A kisgyerekek hihetetlen helyzetfelismerő képességekkel vannak megáldva, hiszen ők természetesen reagálnak, nem nézik azt, hogy mi az elfogadott megoldás, egyszerűen csak ösztönösen cselekszenek. Ebben az alig 18 másodperces kisfilmben ez a pelenkás gyerkőc úgy jön le a lépcsőn, mint ahogy senki más: hason és gyorsan. Ez hallhatóan a szülőknek is nagyon tetszik, na és persze a csöppségnek is, mivel így …

Tovább

10 magyar híresség, akik smink nélkül felismerhetetlenek

Oké, én sem vagyok szép smink nélkül, de ők valahogy teljesen másként élnek az emlékeimben. Nem csúnyák, mivel a nő természetesen a legszebb, nem egy kiló vakolattal, de gyanítom bárki elsétálna mellettük az utcán, ha nem lenne rajtuk makeup. Te is ismered az érzést, amikor a lányt elviszed úszni, és amikor felbukkan a víz alól nem ismersz rá? 😀 forrás

Tovább

Ásatások során 800 éves magokat találtak a földben. Elültették őket, nézd meg mi lett belőlük

A tavaszi ültetéskor mindig nagyon gondosan betartjuk, hogy ne dolgozzunk a már garancián kívüli magokkal. De mi történik akkor, ha egy mag már 800 éves? Hihetetlen, de van ilyen. Egy kanadai diákcsoport régészeti gyakorlat során egy fura agyagedényre bukkant a földbe elásva. Felnyitották, és az edény tele volt magokkal. Elültették, és csodák-csodájára egy olyan tök fajta nőtt ki belőlük, amely …

Tovább

Ez a tapasz, egy éjjel alatt eltávolítja a méreganyagokat a szervezetedből

Annyi feladatod van kizárólag, hogy este felhelyezed ezt a tapaszt, az pedig reggelre magába szívja a szervezetedben található méreganyagokat. Reggel már sokkal jobban fogod magad érezni, és teljesen megváltozik tőle pozitív irányba az életed. Amire  szükséged lesz, az nem túl költséges, mindössze 160 forint. Egy kis fej vöröshagyma, egy kis gerezd fokhagyma, víz és egy öntapadós ragtapasz. A hatását rögtön …

Tovább

A plasztikai sebészetet erre találták fel

A tudomány fejlődésével a plasztikai sebészet igen nagy léptékkel haladt előre. Most ott tartunk, hogy  elvégezték az első sikeres arcátültetést. Ez egy nagyon nagy szó, hiszen régen az emberek soha nem gondolták volna, hogy valaha erre mód lesz. Az más dolog, hogy vannak akik, ok nélkül használják ki ezt a tudományágat, és orvosok, akik ezen nyerészkednek.. Ez azonban nem az …

Tovább

Olyan dalt énekel a csodalány, melynek eredetijét számítógéppel kreálták, hiszen olyan hangok vannak benne, amiket ember nem tud kiénekelni.

Az ötödik elem egyebek mellett azért is olyan szeretnivaló, mert tele van furcsábbnál furcsább karakterekkel. Köztük az egyik legizgalmasabb az operadíva Plava Laguna alakja, akinek produkciójától még az is elámul, aki nem különösebben rajong az opera műfajáért. A filmben énekelt áriájának egy részében egyébként olyan magas hangok szerepelnek, amit számítógéppel hoztak létre, mivel emberi hangképzés nem képes megénekelni. Annál is …

Tovább