Az 59 éves férfi elhunyt az oltás után – családja ennek ellenére arra ösztönzi az embereket, hogy ne féljenek

Amióta kitört a koronavírus járvány, a szakemberek gőzerővel dolgoztak azon, hogy megfelelő védelmet találjanak ki az emberek számára. Elkezdtek tehát oltóanyagokat előállítani, melyek képesek felvenni a harcot a vírus okozta súlyos betegségekkel és szövődményekkel. Hazánkban 5 vakcinát is igénybe lehet venni, de bizonyos országokban csak kettő-három van palettán. Nagyon sok országban, köztük Magyarországon is lehetett az AstraZeneca vakcinával oltani, egy nap azonban megindult a problémás esetek száma az injekció beadása után.

Olaszországban, Németországban, Dániában és még sok más országban is felfüggesztették annak használatát, mert nemcsak súlyos szövődmények alakultak ki általa, hanem halál is. Ennek következtében óriási lett a pánik az emberekben és az államfőkben is, ezért úgy döntöttek, hogy ameddig az Európai Gyógyszerügynökség ki nem vizsgálja az ügyet addig nem hajlandóak vele oltani.

A Gyógyszerügynökség sokáig tagadta, hogy bármi köze lenne a vérrögképződésnek az oltáshoz, ám nem is olyan régen mégis beismerték, hogy lehet összefüggés a kettő között. Több áldozatot is követelt már és a legfrissebb adatok szerint most egy 59 éves férfi vesztette életét.

Neil Astles ügyvédként tevékenykedett az angliai Warringtonban. Mivel igencsak közel járt a veszélyeztetett korosztályhoz, ezért nem volt kérdés, hogy beadatja magának az oltást. Március 17-én kapta meg az AstraZeneca első dózisát, ám egy héttel később fejfájásra és látási problémákra panaszkodott.

Kezdetben nem törődött a tünetekkel, viszont mikor elvesztette a jobb szeme látását, kórházba került. A férfi április 3-án, Nagypénteken végleg lehunyta szemeit. Halálának oka egy vérrög volt.

Április 7-én a brit gyógyszer- és orvosi eszközök nyilvántartási hivatala hivatalosan is bejelentette, hogy az Oxfordi Egyetemen kifejlesztett és az AstraZeneca által előállított vakcinát 30 évnél fiatalabbaknak nem adják be.

Mindeközben az 59 éves férfi családja úgy vélekedik, hogy az oltás teljesen biztonságos, csak a férfi volt rendkívül szerencsétlen.

“Bízunk ebben az oltásban, és annak ellenére, hogy mi történt az egyik családtagunkkal, nem akarjuk, hogy az emberek féljenek az oltástól. Ezt az üzenetet akarjuk átadni.” – mondta a féri nővére.

Ti mit gondoltok?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏