Az emberek megosztották azokat a holmikat, amiket egész életükben csak egyszer kellett megvenniük

Bizonyára minden házban van legalább egy olyan holmi, ami olyan régi, hogy senki sem tudja már, mikor is került oda pontosan. Az igazán furcsa persze az, hogy amíg a ma használt készülékek és tárgyak átlagosan néhány éven belül tönkremennek, addig ezek a régi dolgok még hosszú évtizedek múltán is kifogástalanul teszik a dolgukat.

1. ,,Ez a rádiós óra ébresztett engem reggelente, amikor ötödik osztályos vagyok, és most, 39 éves koromban még mindig kiválóan teszi a dolgát.”

2. ,,Ezt a Le Creuset öntöttvas készletet 20 éve vettem, 50 dollárért. Ma körülbelül 750 dollárt ér.”

3. ,,25 évvel ezelőtt az esküvőnkre kaptuk ezt a rizsfőzőt, és még mindig működik. Heti 2-3 alkalommal használjuk.”

4. Eredeti Game Boy, minden probléma nélkül működik.

5. ,,Ez a tölgyfa tároló 1682 óta van a családom birtokában. Még a zár is tökéletesen működik rajta.”

6. ,,15 dollárért vettem ezt az 1967-es kamerát, csak a szórakozás kedvéért. Meg voltam lepve, hogy még mindig működik, és ami még jobb: csodálatosak a színei!”

7. ,,20 éve hordom ezeket a csizmákat.”

8. ,,A nagymamám az 1960-as évek elején vásárolta ezt a seprőgépet, és nekem adta, amikor az első lakásomba költöztem. Nagyon jól működik.”

9. ,,Természetesen nem túl biztonságos, igen, de ez a ventilátor már több mint 70 éves, és még mindig működik.”

10. ,,Valószínűleg neked is tetszeni fog ez az 1920-ban készült kályha, amin 6 tűzhely, két sütő, és két kenyérmelegítő is van.”

11. ,,Ezt a keverőgépet az 1910-es évek környékén gyártották, és még mindig működik.”

12. ,,Ezt a Gillette borotvát valamikor a 60-as években gyártották. 10 penge 2 dollárba kerül hozzá, és simábbra borotvál, mint bármilyen borotva, amit életemben próbáltam.”

13. ,,Ezt a tűzhelyet az 1920-as években gyártották. Csak egy kis gondoskodásra és szeretetre volt szüksége, hogy újra olyan jól nézzen ki, mint újkorában.”

14. ,,Ezt a tésztakészítőt 1964-ben gyártották, és még mindig olyan, mintha új lenne.”

15. ,,1998-ban vettem ezt a biciklit. Sok mindenen ment keresztül, de még mindig él.”

16. ,,Ez a csoda 30 éve velem van. A nap, amikor tönkre megy, fekete nap lesz az életemben.”

17. ,,Apám továbbra is ezt a radiál fűrészt használja, amit még a szüleitől kapott. 1957-ben készült.”

18. ,,Ezt a játékbuldózert 1972-ben készítették. Gyerekként sokat játszottam vele, aztán a gyerekeim játszottak vele. Ők azóta felnőttek, de már készítem az unokáknak.”

19. ,,Ezt az íróasztalt 1922-ben készítették, és a nagyapám hagyta rám.”

20. ,,30 évvel ezelőtt a nagyszüleimtől kaptam ezt a lovat. Ma oda fogom adni a fiamnak.”

21. ,,Ez az 1920-ban készült serpenyő az egyetlen dolog, ami túlélte a nagymamám házának leégését. A szüleim még mindig használják.”


Bónusz: ,,Vettem egy pár Timberland csizmát, de túl kicsik voltak. Az ügyfél-szolgálaton azt mondták, hogy ingyen kicserélik nagyobbra. Ezt küldték utána postán.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏