Életmód

A leszbikus pár Instagramon osztotta meg, miként váltak szülővé

Az észak-karolinai Charlotte-ban élő Melanie és Vanessa Iris Roy inspirálni szeretne más azonos nemű párokat, hogy családot alapítsanak. „A női test hihetetlen. Amiként megteremti és növekszik benne egy másik emberi lény, az lenyűgöző. Reméljük, hogy ezek a képek a nők egy részét ösztönzik, hogy csináljanak gyereket” – mondta Melanie. A pár mindkét tagja anyává szeretett volna válni, ezért úgy döntöttek, …

Tovább

Íme a világ legjobb személyiség tesztje!Végezd el és olvasd el az eredményt! Meg fogsz lepődni az eredményen

A pszichológiában úgy tartják, kutatási eredményekre hivatkozva, hogy nincs a világon két egyforma személyiségű ember. Az első személyiségtesztek még az 1920-as években jelentek meg. A cél az volt, hogy megvizsgálják azokat a férfiakat, akik alkalmasak arra, hogy a hadseregben szolgáljanak. Ezeknek a teszteknek akkor is az volt a lényege, mint most, hogy az emberek minél jobban megismerjék önmagukat. Kezdjük el …

Tovább

17 szó, amit minden nőnek meg kéne tanulnia

Egy ötödikes kislány büszke lehet magára, ha megnyeri az udvariassági versenyt. Egy kisfiú pedig inkább legyen eleven, rosszcsont vagy az „osztály komédiása”. – Általában nem tudatosan, de már kisiskolás korban különbözőképpen nevelik a fiúkat és a lányokat az udvariassági szabályokra. A lányokat arra szocializálják, hogy várják ki, amíg a másik befejezi a mondandóját, nagyon figyeljenek, nehogy félreértsenek valamit, és ne …

Tovább

Neked mekkora ? A nők válaszolnak helyetted

Állítólag bizonyos jelekből a nők következtetni tudnak arra, mekkora a férfiak játékszere. Kézméret Sokan állítják, hogy a férfiak kéz-, főleg ujjmérete megmutatja, hogy mekkora mérettel rendelkezik más testtájékon. Árulkodó L betű Gyakori „ellenőrzési mód” a nők részéről az, hogy valamilyen módon elérik a férfiaknál, hogy a hüvelyk- és mutatóujjuk kifeszítésével formáljanak egy L betűt… Lábméret Szintén sokan esküsznek a tapasztaltabb …

Tovább

5 dolog, amit a pasidnak soha de soha nem kell tudnia

Vannak dolgok, amiket jobb, ha soha nem mondasz a barátodnak. Például… 1. Azt, hogy szőkíted a testszőrzeted… ….netán csipesszel szabadulsz meg a nemkívánt szőrszálaktól itt-ott. Igen, azok a nők, akiknek sötét hajuk van, általában szőrösek is. És? Leszeded, ahogy épp sikerül, de a fickódat ennek a részletei nem érdeklik. Kicsit sem. 2. Azt, hogy épp tampont kell cserélned. A srácokat …

Tovább

Milyen formájú a hasad, így tudsz tőle megszabadulni.

Mivel minden ember más, így két különböző ember számára nem létezik azonos módszer a hasi, illetve alhasi zsírpárnák eltüntetéséhez. Általánosságban azonban elmondható, hogy az ember alakja sokat elárul a szervezetének működéséről, például ahogyan gyarapszik a hasi zsír, az alapján már megfelelő konzekvencia vonható le. Először is válassza ki, hogy Önnek milyen a hasának a formája. Koncentráljon a zsír formájának a …

Tovább

7 női ruha, ami csak tökéletes testen áll jól

Sajnos nagyon sok nő hord előnytelen ruhákat, ami nem elég hogy esztétikailag nem néz ki jól, még kicsit ciki is. Ha feszül ott ahol nem kéne, vagy lezser ahol feszülnie kéne az nem a legjobb. Vannak ruhák, amikhez tényleg tökéletes test kell. A karcsú derék, hosszú lábak, és a keskeny váll elengedhetetlen egy ilyen ruhához. Senki nem állítja azt, hogy …

Tovább

Hihetetlen átalakuláson esett át ez a két nő! Rájuk ismersz?

Minden ember életében létezik egy olyan pillanat, amikor még ha csak elméletben is, de átfut a fején, hogy jó lenne részt venni egy szépészeti átalakításon. Te átadnád magad egy profi csapatnak, hogy tetőtől talpig kezelésbe vegyenek? Az Ambush Makeovers egy olyan televíziós show, melyben embereket alakítanak át, hozzák ki belőlük adottságaikhoz mérten a legjobbat. Profi hajszobrászok és sminkes dolgoznak, az …

Tovább

A legegyszerűbb módja annak, hogy megtisztítsuk edényeink alját az odaégett zsírtól

Bármilyen alaposan is mosogatunk, az edények alján egy idő után makacs lerakódás keletkezik. Nekieshetünk levakarni súrolószerrel is, de ennél sokkal praktikusabb és környezetbarát megoldásokat kínálunk. Ráadásul szinte ingyen van, és nagyon hatékony. Az alábbiakban sarokba dobhatjuk a gumikesztyűt is, hiszen a természetes tisztítószerek a kezünket is megkímélik. 1. Burgonya Szükségünk lesz egy közepes méretű burgonyára, és egy kevés szódabikarbónára. A …

Tovább

Nézd meg a körmöd formáját, majd olvasd el, hogy mi jellemző rád! Nekünk 100 %-ban bevált! :)

Hosszú, kerek, szögletes, rövid, hegyes. Körmeinknek sokféle alakja lehet. Jelent ez valamit? Mondhat valamit a körömágy formája a személyiségünkről? Az egyre érdekesebb személyiségtesztek egyre furább jellemzőink alapján ígérnek tuti értékelést egyéniségünkről – több-kevesebb sikerrel. Vagy hihetetlenül pontosak, vagy pedig semmi közük a valósághoz. Nos, biztos ami biztos, ezen ne múljon, hogy ne ismerjük meg jobban magunkat. Egy próbát mindenképp megér! …

Tovább