Nemrégiben a Nemzetközi Burgonya Központ szakértői a NASA munkatársaival közösen sikeresen befejezték a kísérletet, mely arra irányult, hogy miként lehetne burgonyát termeszteni marsi körülmények között. Ez még egy lépéssel közelebb hozta az emberiség azon álmát, hogy egyszer talán majd a távoli jövőben egy másik bolygót is benépesíthessünk. Amíg azonban ez nem történik meg, érdemes ide, a Földre koncentrálnunk – hiszen …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin