Érdekes

10 mázlista ember, aki olyan dolgot talált a kertjében, amitől az egész élete megváltozott

Legtöbben arról álmodozunk, hogy egy napon megnyerjük majd a lottót és végre az egész életünk fenekestül felfordul, pedig lehet, hogy elég lenne pusztán áskálódnunk egy kicsit a hátsó kertünkben. 1.  Ferrari 1978-ban két kölyök a saját hátsó kertjükben játszott Los Angeles-ben, amikor a földet ásva hirtelen egy Ferrari Dino 246 GTS tetejébe ütköztek. Azonnal kihívták a rendőrséget, akik végül kiásták …

Tovább

15 élőlény, amikben egyértelműen van legalább egy űrlényektől származó DNS

Úgy tűnik, hogy a vérünkben van a tudás és az ismeretlen dolgok felfedezése utáni vágy. Ennek köszönhetjük, hogy az emberiség távoli galaxisokat ismert meg, vagy hogy folyamatosan egyre újabb és újabb dolgot tudunk meg a bolygónkkal kapcsolatban. Időbe telik majd persze, míg mindent megtudunk, hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű furcsaság van a Földön, különösen az állatvilágban. 1. ,,Közelkép az egyik legaranyosabb molyról, …

Tovább

16 furcsa tárgy, amit még Sherlock Holmes sem tudott volna egyedül megfejteni

Az emberek a világ minden pontján nap mint nap találnak különös cuccokat az utcákon, bolhapiacokon vagy a régi házakban. Ahhoz, hogy megértsék, mi is pontosan az általuk talált furcsa eszközök célja, gyakran a sokat látott internetezőktől kérnek segítséget. 1. ,,Ezt az üveggyöngyökkel töltött szerkezetet 3650 méter magasan találtam.” Ez egy esővízgyűjtő, hogy a méhek tudjanak mit inni. Az üveggyöngyök megakadályozzák, …

Tovább

17 eset, amikor az emberek megfejtették a furcsa tárgyak valódi célját

Ha jártál már régiségkereskedésben vagy utaztál már távoli országba, akkor bizonyára te is láttál már olyan furcsa és érthetetlen dolgot, amit bármennyire is próbáltál, nem tudtál magadtól megfejteni. Ilyenkor jó, ha gyorsan a zsebünkbe nyúlunk a telefonunkért és készítünk egy fotót, amit aztán posztolunk az erre szakosodott internetes csoportokba, a sokat látott internetezők ugyanis segíthetnek megfejteni a rejtélyeket. 1. „Úgy …

Tovább

20 fotó, amivel többet tudhatsz meg a világról, mint egy év iskolai tanulmánnyal

Van egy régi közmondás, mely így szól: „Jobb egyszer látni, mint százszor hallani”. Ez mind a mai napig rendkívül helytálló, végtére is, jobb egyszer látni például a saját szemünkkel egy ritka jelenséget vagy a fizika törvényeinek megvalósulását, mint unalmas és száraz tankönyvekben olvasgatni azokról. 1. Ez történik egy vastag alumíniumdarabbal, ha egy 24.000 km/h-val száguldó apró (14 grammos) űrszeméttel ütközik …

Tovább

30 lenyűgöző fotó, ami megmutatja, hogyan változtatja meg az idő a világot

Gyerekkorunk óta azt tanítják nekünk, hogy illik ismerni az őseink múltját és történetét. Nem véletlen, hogy sokan közülünk épp ezért a szokottnál nagyobb érdeklődést mutatnak a történelmi események iránt. Az „Old Photos In Real Life” nevű Reddit fórum tagjai is éppen ilyen emberek, ezért elhivatottan igyekeznek felkeresni és újra lefotózni a régi fényképeken látható helyeket. 1. Chrostnik Palace: 2009 vs. …

Tovább

11 színész, akik tényleg szenvedtek a forgatások alatt

Egy nagy költségvetésű film forgatása közben a színészek gyakran vannak veszélynek kitéve még akkor is, ha a legveszélyesebb jeleneteket egyébként kaszkadőrökkel forgatják. Egy látszólag kevésbé veszélyes jelenet is képes ugyanis fizikai fájdalommal járni, olykor pedig akár törött csontokat is okozhat. Ez pedig csak még veszélyesebb, ha maguk a színészek is vakmerőek. 1. Channing Tatum: Foxcatcher (2014) A „Foxcatcher” című dráma …

Tovább

16 titokzatos háztartási cikk a múltból, amikről nem fogod tudni azonnal, hogy miért volt szükség rájuk korábban

Mindennap több tucat háztartási cikket használunk, nagy örömmel természetesen, hiszen jelentősen megkönnyítik az életünket. Ilyen eszközök és tárgyak azonban már a múltban is léteztek, bár meglehetősen sajátosak voltak, és mai szemmel nézve nem is biztos, hogy mindenki képes megérteni, mire is használhatták őket korábban. 1. Speciális kihúzható rudak egy régi antik fotelen, amiket azért készítettek, hogy legyen hova tenni a …

Tovább

Egy srác felfedezte a Földet a Google Maps-en, és most megmutatja nekünk, hogy melyek a legérdekesebb helyek, amiket látott

A modern technológiáknak köszönhetően ma már nem kell űrhajósnak lennünk ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan is néz ki felülről a világ. A geologistsmakethebedrock nevű Imgur felhasználó is jól tudja ezt. A lelkes internetező nem arra használja a Google Earth szolgáltatást, hogy a saját vagy szomszédja házát nézegesse, hanem olyan helyeket keres fel a bolygón, amiről általában nem is tudnak az emberek. …

Tovább