Érdekes

Az összes diák elvérzett a professzor kérdésén… pedig nagyon egyszerű kérdést tett fel…

Csak egy egyszerű kérdést tett fel a professzor, de az összes diák elvérzett rajta. Ezután olyan leckét tanított a diákjainak, amit soha nem fognak elfelejteni. „Nem az iskolában, hanem az életben tanulunk” – ez az idézet volt az első számú kedvence annak az egyetemi tanárnak, aki egy alázatról szóló leckét tanított a diákjainak. Az orvosi egyetem professzora belépett a terembe …

Tovább

Egy fotós, aki a leglátványosabb reklámfotókat hozza létre anélkül, hogy elhagyná a stúdióját

Vatsal Kataria egy fiatal, 27 éves fényképész az indiai Újdelhiből, akiért már most sorban állnak a világ legnagyobb reklámcégei, nem is véletlenül. A srác ugyanis olyan virtuális valóságot képes megteremteni a saját otthonának falai között, amit bármelyik reklámplakát megirigyelne, ráadásul a hab a tortán, hogy szinte nulla forintból dolgozik, hiszen nincs szüksége rá, hogy távoli helyekre utazzon, például a sivatagos …

Tovább

21 fotó, ami rengeteg lájkot kapott volna, ha lett volna Instagram a nagymamáink idejében

Régen is tudtak ám pózolni az emberek, csak 5-6 évtizeddel ezelőtt hatalmas szónak számított, ha valakiről fénykép készült, csak a legjelesebb alkalmakkor kapták az embereket lencsevégre. Nem beszélve a század eleji technológiáról, amikor élete során nagyjából 3-4-szer készült valakiről fotó. Ehelyett ma mi van? Boldog-boldogtalan lövi a képeket gondolkodás nélkül mindenről, ami egy picit is érdekes. Ennek fényében még érdekesebbnek …

Tovább

18 ‘Egy a millióhoz’ véletlen, amelyről alig hisszük el, hogy tényleg megtörtént

Biztosan te is hallottál már olyan történeteket, amelyeket meghallva annyit tudtál csak mondani: “Na jó, én ezt nem hiszem el!” És a mesélő hiába bizonygatja, hogy ő aztán tényleg nem hazudik, mégsem tudjuk elhinni, hogy amit mond, az igaz. Mert annyira valószínűtlennek tűnik, hogy ilyen véletlen megtörténjen. A következő esetek átélői valószínűleg ugyanilyen szkeptikus reakciókat kaptak, egészen addig, amíg meg …

Tovább

22 alkalom, amikor a természet bebizonyította nekünk, hogy bármi lehetséges

Az ember mindent megtesz azért, hogy a lehető legsokoldalúbb módon kiszipolyozza és pusztítsa egyúttal a természetet. Bármennyire is mindenhatóknak érezzük azonban magunkat emiatt, mindig jön egy természeti katasztrófa, ami aztán rádöbbent minket, hogy milyen jelentéktelen porszemek is vagyunk ezen a Földön. Éppen ezért bármit is művelünk a bolygónkkal, végül mindig az anyatermészet fog győzni… 1.  Eldobott sörösüveg, melyet üvegházként használt …

Tovább

30 hihetetlen dolog, amire egy a millióhoz esély volt, mégis megtörtént

Bármennyire is lehetetlennek, bármennyire is elképzelhetetlennek tartunk valamit, az élet újra és újra bebizonyítja, hogy tulajdonképpen bármi lehetséges. Erre keresve sem találhatnánk jobb példát az alábbi 30 tökéletes pillanatban készült lélegzetelállító fotónál, melyeket biztos, hogy ha akarnánk sem tudnánk még egyszer ilyen pazar módon megismételni… 1.  Ezek a kutyusok előző életükben nagy valószínűséggel dominók lehettek… ?2.  Bebábozódott hernyó a ,,Bárcsak …

Tovább

18 érdekes tény a világról, ami után Te is más szemmel nézel majd mindent

Nincs ember a Földön, aki ne mutatna érdeklődést a szokatlan, izgalmas és gondolkodásra serkentő tények után. Mi is hasonlóképpen vagyunk ezzel, és hogy egy kicsit csillapítani tudjuk a tudás iránti szomjunkat, összegyűjtöttünk néhány igazán izgalmas dolgot a nagyvilágból, melyek láttán valószínűleg sokan elcsodálkoznak majd, hogy milyen érdekes helyen is élünk valójában…? 1. Egy közönséges házityúkban megközelítőleg kétszer annyi (!) kromoszóma …

Tovább

A 14 legfurcsább dolog, amit a Google Maps fotókon találtak az emberek

A Google Maps és Google Earth megjelenése óriási mérföldkő nemcsak az internet, de az emberiség történelmében is egyaránt. Ez volt ugyanis az első olyan – bárki számára elérhető – lehetőség, mellyel nem csak az országok ezzel foglalkozó tudósai és szakemberei, de a hétköznapi emberek számára is nyitott könyvvé váltak a Földünkről készített műholdfelvételek. Ahogy pedig az várható is volt, az …

Tovább

20 népszerű kultuszfilm, ami látványosan megváltozott a modern remake-ek kedvéért

A legnagyobb mozifilmes kasszasikerek esetében elkerülhetetlen, hogy az egyszer már bevált történetet időről-időre újra és újra elővegyék Hollywood legnépszerűbb rendezői és producerei, hogy egy kis ráncfelvarrás és csinosítgatás után, újra a moziba csalogathassák velük a nézőket. Az ilyen remake-ek persze nem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, de mi most nem is ítélkezni szeretnénk felettük, pusztán néhány fotó segítségével …

Tovább

16 dolog, amiről eddig fogalmad sem volt, mire való valójában!

A legtöbbjükkel szinte nap mint nap találkozunk, mégsem tudjuk, hogy mi céljuk van, és valójában mire is jók. Bele sem gondolunk igazából, hogy miért van ott az a valami, márpedig nem véletlenül vannak ám ott, ahol. Szerencsére mi utánajártunk, és most lerántjuk a fátylat ezekről a titokzatos dolgokról. Készüljetek fel, mert most tényleg sokat fogtok tanulni. De ez érdekes lesz, …

Tovább