Képek

9 cseles fejtörő, amit csak nagyon kevesen tudtak megoldani

Neked sikerül? Tudósok bebizonyították, hogy a fejtörők nem csak a memóriánkat javítják, hanem a gondolkodásunkat is. Gyerekek és felnőttek esetében egyaránt hatékonyan. 1. Melyik pohárban van a legtöbb víz? 2. Megtalálod a jobb oldalt látható összes dolgot a képen? 3. Mi illik a kérdőjel helyére? 4. Egy teljesen szimmetrikus kereszt található a képen. Megtalálod? 5. Az egyik spirál két különálló …

Tovább

12 szülő, akik elképesztő hidegvérrel kezelik a dolgokat

A szülők sokszor belefáradnak abba, hogy gyerekük folyton valami butaságon töri a fejét, vagy hogy hiába kérnek tőlük valamit, úgysem csinálják meg és közben arra gondolnak: “Bárcsak már egy érett felnőtt válna a komisz gyerekemből”. Azonban ezek a szülők rossz perspektívából nézik a dolgokat. Kellő lazasággal minden meg lehet javítani, még a rosszcsont gyerekek is jó útra terelhetők. Néha be …

Tovább

20 rendkívüli történelmi fotó, amit nem mutattak meg nekünk a suliban, pedig kellett volna

Lássuk be, száraz történelem könyvek sokunknak okoztak visszatérő rémálmokat. Azonban, ha ezeket az érdekes információkat és képeket beletették volna a könyvekbe, lehet, hogy könnyebben maradtak volna meg a dolgok a fejünkben. Ezt a 19 érdekességet, most megosztjuk veled, hogy végre teljes képet kapj a dolgokról, és egyes kérdésekre választ kapjatok.A történelmünk pedig igazán sok érdekességet tartogat számunkra, mint például ezeket …

Tovább

7 férfi aki bement az apás szülésre, de nem volt rá eléggé felkészülve

Egyre gyakoribb, hogy az édesapák is jelen vannak a gyermekük születésekor, ezzel is támogatva a vajúdó anyukát. Ám vannak, akik nincsenek felkészülve a látványra. A kezdeti megdöbbenés 2. Amikor nem csak a látvánnyal ,de a vajúdó feleség kézszorításával is meg kell birkózni 3. Amikor rádöbben, hogy mit is vállalt. 4. Ez a tekintet mindent elárul. 5. Amikor az apuka rosszabbul …

Tovább

22 abszurd kinézetű ruha, ami bizonyítja, hogy valami nincs rendben, a divat szakmában!

A divat és az őrület már régen is együtt járt. Minden divat egyfajta örült ötletnek köszönhetően indul útnak, de miután páran elkezdik viselni ezeket az abszurd kinézetű ruhákat, őrületesen népszerűvé válnak az emberek körében. Mindazonáltal egyes tervezők néha összekeverik a divatot az igazi őrültséggel, ami rendkívül nagy zavart kelt az emberek életében. Ma megmutatunk 22 abszurd kinézetű ruhadarabot, amiket, ha …

Tovább

20 érdekes tény a nagyvilágból, amit eddig biztosan rosszul tudtál.

Rengeteg érdekes dolgot lehet hallani, és olvasni a nagyvilágról. De előfordult már valaha , hogy azért ültél az internet elé, mert valamire kíváncsi voltál? Érdekelt miként működik, vagy épp mi állhat a háttérben?! Sokan tudják elmondani magukról. Vannak olyan jó kis cikkek, amik sok érdekességet írnak le és ezzel te is bővítheted az intellektuális tudás. Ez most egy pont ilyen …

Tovább

12 bájos idős ember, akik azzal csalnak mosolyt az arcodra, hogy nem értik a Facebook működését

Lévén, hogy a Facebook erősen kapcsolódik az internethasználathoz, eleinte leginkább csak fiatalok kezdték használni. Idővel aztán, annak köszönhetően, hogy egyre szélesebb körben terjedt el a világhálóhoz való hozzáférés, az idősebb korosztály is elkezdte napi szinten használni a közösségi oldalt, legfőképp a kapcsolattartás miatt. Természetesen sokan voltak közülük, akiknek nem volt minden egyértelmű, hiszen nem ebben nőttek fel, a Facebook pedig …

Tovább

Alaposan összezavarja vendégeit ez az profi séf

Ben Churchill séf arra specializálódott, hogy megtévessze vendégeit, és ehető illúziókat alkosson. Olívaolajos piskóta mentamorzsával, édes tejhabbal, és sültalmapürével Amit pirítósnak nézel, az citromos sütemény, felette citromból készült géllel Csokis-céklás brownie csokihabbal és mentalevelekkel Karácsonyi répatorta A gombák kókuszos sütiből vannak Granny Smith pannacotta tejsodóval, granolával, citromos bevonattal Csokis-céklás süti, csokimorzsa, még a csésze is csokiból készült Citromos habcsók, cseresznyés …

Tovább

25 kellemetlen orosz esküvői fotó, amelyek annyira rosszak, hogy már jók

Azt hiszem, bátran állíthatjuk, hogy Oroszország, mint az élet számtalan más területén, az esküvői fotókban is egészen máshogy csinálja a dolgokat, mint ahogyan azt mi megszoktuk. Míg (hozzájuk képest) nyugaton a romantika, egymás szemébe révedés és a szépség a fő elemek a szerelmes fotókon, az orosz párok egészen más dolgokat örökítenek meg esküvői képeiken.Ja, és imádják a Photoshopot használni, de …

Tovább

17 kép ami bizonyítja, hogy a szerencse egyszerűen nem szerepel néhány lány szótárában

A feminizmus mozgalma évtizedekkel ezelőtt alakult, és segített abban, hogy a nők számos fantasztikus dolgot érjenek el szerte a világon. Vannak viszont olyan szerencsétlen események, amelyen semmilyen társadalmi megmozdulás sem segíthet.Tiszteljük és szeretjük női olvasóinkat, de sajnos kénytelenek vagyunk megosztani ezeket a pillanatokat, amelyeken biztos, hogy ők is röhögni fognak. 🙂 Valaki nem figyelt, hogy mennyi rizst is szór az …

Tovább