Rubint Réka 21 éves korig tiltaná a közösségi média felületek használatát

A fitnesz guru szerint manapság túl sok inger éri a fiatalokat.

 

Rubint Réka az RTL Reggeli című műsorában válaszolt arra a kérdésre, hogy ismert anyaként, hogy dolgozza fel azt, hogy gyermekei jobban ki vannak téve az internetes zaklatásnak mint bárki más.

A népszerű edző a témával kapcsolatban megjegyezte, hogy a mai gyerekek rendkívül sok ingernek vannak kitéve, ezt pedig nem lehetne máshogy kivédeni, csak ha tiltanák számukra a közösségi oldalak használatát.

„Felesleges inger éri őket, köszönhető ez az okostelefonoknak, meg a mindenféle social felületeknek. Én 21 vagy 22 éves korig el is zárnám a gyerekeket ezektől a felületektől – idézte Réka szavait a 24.hu.

Az édesanyával kapcsolatban azonban ismert tény, hogy lánya, Lara influenszerként vált országosan ismertté, ami kissé ellentmondásossá tehetné a gondolatait, ám ő erre is tudott magyarázattal szolgálni.

„Lara teljesen véletlenül építette ezt fel. Az Álarcos Énekesnél úgy kellett könyörögni neki, hogy fogadja el a felkérést. Csak azért fogadta el, mert be tudott bújni egy álarc mögé és el tudott bújni, mint Schobert Lara, és a hangját tudta megmutatni” – fogalmazott Réka.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏