Egy főbérlő megosztotta, hogy milyen pusztítást képesek hagyni maguk után az albérlők

Ne feledjük, hogy minden éremnek két oldala van: míg az albérlők legtöbbször a magas bérleti díjak és magas kauciók miatt bosszankodnak, addig a főbérlőknek sokszor a trehány albérlők miatt fő fel az agyvizük.

Jerry Ciro Ucci-nak több albérlete is van, és ennek megfelelően számos érdekes dolgot látott már az évek során. A férfi azonban most kitálalt, és a közösségi oldalakon keresztül osztotta meg azokat a fotókat, amik láttán mindenki számára a napnál is világosabbá válik, hogy miért is kell olyan magas kauciót fizetni az albérletekért.

1. ,,Nem tudták fizetni a bérleti díjat, de cigire mindig volt pénzük.”

2. ,,Nappali/szemeteskuka.”

3. ,,A fürdőszobában tartották a nyulakat.”

4. ,,Hányás az erkélyről az erkély alatti kukára.”

5. ,,A szemét, amit kiköltözés után hagytak maguk után.”

6. ,,A piszkos pelenkák ott voltak eldobva, ahol a gyerekek játszottak.”

7. ,,Megkövesedett nyúl ürülék volt még a hálószobában is, ott, ahol aludtak.”

  

8. ,,Kövesd a szemét útját.”

9. ,,A nyúl vizelet + ürülék kombinációja teljesen tönkretette a padlót.”

10. ,,A zuhanyt alomtálcaként is használták.”

11. ,,A mosdó hamutartóként funkcionált.”

12. ,,Ürülék és étel keverék, meg még a jó ég tudja mi volt a konyhai fiókokban.”

13. ,,A mélyhűtő.”

14. ,,Nyúl WC.”

15. ,,Emberi WC.”

16. ,,Újabb használt pelenka – a mosdó alá dobva.”

17. ,,Találtam egy olyat is, ami beragadt a fésülködő asztal mögé.”

18. ,,Fogkrémes köpetek és szőrszálak. A kedvenceim.”

  

19. ,,Matematika gyakorlás a falon.”

20. ,,Természetesen valamit kellett kezdeni a legyekkel is.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏