Elindult az újraindításról szóló konzultáció, mutatjuk, milyen kérdésekre lehet válaszolni

Aki részt vesz benne, összesen hét kérdés megváklaszolásával mondhatja el a véleményért arról, hogy milyen módon kezdődjön újra az életünk a járvány lecsengésével. Minden kérdésre két válasz lehetséges, az egyiket kell kiválasztani, kipipálni.

A konzultáció elején arról lehet olvasni, hogy a járványnak még nincs vége, és ez mindannyiunknak sok nehézséget okoz.

„Az oltási program elindulásával azonban új szakaszba léptünk. Vannak, akik azt gondolják, hogy az oltások beadásával egy időben elkezdődhet a korlátozások feloldása is. Mások óvatosságra intenek, mert a járvány Európában újra felszálló ágban van. Szeretnénk megismerni a magyar emberek véleményét az újraindítással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, ezért biztatunk mindenkit arra, hogy vegyen részt a konzultációban” – olvasható a kormany.hu oldalán.

Mutatjuk a kérdéseket

1.

Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni. Ön mit gondol erről?

2.

Azok, akik beoltatják magukat vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól. Ön mit gondol erről?

3.

Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat. Ön egyetért ezzel?

4.

Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani az éttermeket és a szállodákat is, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?

5.

Vannak, akik szerint – amint a járványügyi helyzet engedi – az első lépések között újra kell indítani a sportlétesítményeket (pl. uszodákat, tornatermeket, konditermeket), szigorú biztonsági szabályok betartása mellett. Ön egyetért ezzel?

6.

Vannak, akik szerint a rendezvények, koncertek, fesztiválok, illetve sportesemények látogatását meg kell engedni azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Mások szerint ezeket az eseményeket nem szabad megrendezni vagy látogathatóvá tenni, amíg a járvány véget nem ér. Ön mit gondol?

7.

Vannak, akik azt javasolják, hogy a járvány elmúltáig Magyarország területére csak olyan külföldiek léphessenek, akiket beoltottak vagy rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ön egyetért ezzel?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏