Emlékszel még a gyermek testépítőre, a “kis Herkulesre”? így néz ki most 14 évvel később

Richard Sandrak neve biztos, hogy senkinek nem csenghet ismerősen, mert a mai Richard Sandrak-ot nem ismeri senki. 2 éves korában kezdett el edzeni, melynek meg is lett az eredménye: 10 évesen a világ legerősebb gyermekeként emlegették.

2016-07-90908822

Az ukrán vasgyúrót csak Little Hercules-nak, azaz kis Herculesnek hívták, szálkás teste és kockás hasa messze földön ismert volt. A harcművészetekben jártas és bajnok Pavel Sandrak és az aerobikban versenyző Lena Sandrak fiaként fiatalon belekóstolt a kemény edzésekbe.

2016-07-11628327

2 éves korában költöztek Pennsylvaniaba egy jobb élet reményében – ekkor kezdődött meg az életmódváltása. A nyújtójellegű gyakorlatok mellé kisebb súllyal történő edzések is bekerültek, nem sokkal később pedig a bodybuildingben ismert intenzívebb, nagyobb súllyal való terhelés kapta a hangsúlyt. Fiatalkora edzéssel, termékek promóciózásával és versenyeken való részvétellel telt – nem egy átlagos gyerekkort tudhat maga mögött.

Richard-Sandrak-Little-Hercules-2

Világhíre óta jó pár év telt el, most, 24 évesen pedig már rá sem lehet ismerni. Elmondása szerint egyszerűen megunta a kondizást, jelenleg Universal Studios parkjának Vizivilág bemutatójában szerepel kaszkadőrként. A hosszú időn át tartó diéta és súlyzózás után egy picit megértjük, hogy felnőtt korára “kinőtte” a dolgot.

2016-07-44329985

2016-07-90239207

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏