Ez a 19 legérdekesebb ténye az emberi testnek, amiről nem hallottál.

Az emberi test és a benne található szervek megfejtése nagyon sok időt vesz igénybe. Hiszen a mai napig vannak olyan részei a testünknek, amiknek a működését még a tudósok sem tudták megfejteni. Biológia órán próbálják a legalapvetőbb dolgokat megtanítani, bár nem minden gyereket érdekel annyi idős korban, hogyan is működik testünk. Ez érthető, de ahogy felnövünk egyre több kérdés merül fel bennünk, aminek jó lenne tudni a miértjét. Itt van néhány tény az emberi testről, amiket valószínű eddig még nem tudtál, vagy amiket eddig csak sejtettél, de nem kaptál rá egyértelmű választ.

Az újszülött kisbabáknak nincsen térdkalácsuk. Kezdetben egy lágy porcszövettel a térdben születnek, amelyek körülbelül 3 éves korra válik keménnyé.

A szaruhártya az egyedüli része az emberi testnek, ami nem vérből veszi fel az oxigént, hanem a levegőből.

Képtelenek vagyunk saját magunkat megcsikizni, ugyanis a kisagy jeleket küld az agynak a  tevékenységről, ami figyelmen kívül fogja hagyni a testünket ért irritációt, más szóval önmagunk megcsiklandozása nem vált ki semmilyen reakciót a testünkben.

Az agy a szervezetbe jutott oxigén 20%-át és a glükóz 50%-át használja fel. Emellett az Valamint az összes energiánk 20%-at az agyunk működtetésére használjuk fel. Egy pletyka szerint az agyunk 10%-át tudjuk igénybe venni, de ez nem valós információ. Igazából az agyunk minden részét tudjuk használni, a születésünktől fogva halálunkig napjáig.

A hóvakság egy olyan állapot, amikor az ember nem lát és nem is tudja nyitva tartani a szemét a túlzott fény miatt.

Az emberiség nagy része csak az egyik orrlyukon keresztül veszi a levegőt. Minden negyedik órában megcserélődik a domináns orrlyuk.

Tudtad azt, hogy kétszer olyan nehéz az izmunk méretének csökkentése, mint növelése?

 

 

Az emberi testet felépítő izom közel 25%-a, a nyak és az arc körül helyezkedik el. Ezért vagyunk képesek sokféle arckifejezést vágni.

A vörös hajú nőknek a haját többször használják a levegő páratartalmának mérési eszközének elkészítéshez.

Amikor félelmet érzünk a pupillák kitágulnak, hogy jobban lássuk a környezetünket.

Az emberi agy elegendő energiát tudna biztosítani ahhoz, hogy megvilágítsunk vele egy villanykörtét.

A férfiak mintegy 8%-a, a nőknek pedig csak 0,4%-a szenved színvakságban, ezeket a géneket kizárólag anyai ágon lehet örökölni.

Ahhoz, hogy egy egyszerű lépést tegyünk előre, az emberi testnek körülbelül 200 izmot kell működésbe helyeznie.

Az emberi bőr legfelső rétege minden 28. napban lecserélődik, ezért az életünk során nagyjából 40 kiló bőrt veszítünk el.

Az újszülött babáknak több, mint 270 csontjuk van. Ahogy nőnek sok közülük egybeforr. Ezért ha felnövünk már csak 206 csontunk lesz.

Egy hajszál élettartama 2 és 5 év közé tehető. Vannak olyan szőrszálaink, amelyek közel 7 évig is kitartanak.

Egy év alatt, annyi vért pumpál a szívünk, hogy tudnánk tölteni vele egy úszómedencét, ami nem mellesleg 2,5 millió liternek felel meg.

A máj az egyik olyan szervünk, amely képes regenerálni saját magát,  akkor is, ha 75%-át el is vesztette.

Amíg ezt a cikket olvastad körülbelül 40-szer pislogtál.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏