Ez a nő mozdulatlanul feküdt 7 évig az öreg férfi ágyán. Amikor a nővére jött meglátogatni, sikoltozva rohant ki a házból.

Ez az igaz szerelem?

A Németországban született Carl Taenzler az 1930-as években tudósként dolgozott. Beleszeretett egy nőbe, és hű maradt hozzá a haláláig. De ahogy ezt tette, attól sok ember libabőrös lesz.

mozdulatlan2

1930-ban, Taenzler egy katonai kórházban dolgozott Floridában(USA), mint röntgen technikus. Felvette a Dr. Carl Graf von Cosel nevet. Ott ismerte meg a 21 éves kubai-amerikai lányt, Elena de Hoyos-t, aki éppen a kórházban volt látogatóban.

mozdulatlan1

Taenzler azt állította, hogy látomásai és álmai voltak a lányról, és mélyen beleszeretett. De a nő már házas volt abban az időben, bár ő és férje külön éltek. A gyönyörű, fiatal lány is mutatott egy kevés érdeklődést az akkor 53 éves Taenzler iránt. Elhalmozta ajándékokkal és megpróbálta bizonyítani rajongását, de a lány mindig visszaküldte neki a csomagot.

mozdulatlan3

Amikor a lányt elérte a tuberkulózis 1931 elején, Taenzler mindent megtett, hogy megmentse. Ő nem orvos, de felhasználta minden tudását és pénzét, ami volt, hogy támogassa gyógyulását. Azonban ez nem volt elég, és Elena 1931. Október 25-én meghalt, amikor még csak 23 éves volt.

Taenzler szétesett, fizette a temetés költségeit, és meggyőzte a családját, hogy építsenek egy mauzóleumot, ahol minden este nyugovóra tért.

mozdulatlan4

De ez még mindig nem volt elég Taenzlernek. Egy este 1933. Áprilisában, 2 évvel a nő halála után, Taenzler beosont a temetőbe, és magával vitte, ami megmaradt a szerelme testéből. (Állítólag a hangja könyörgött neki, hogy mentse meg.

mozdulatlan6

Miután hazavitte, előkészítette a testet üvegszemekkel, fonalakkal, és kampókkal. Selymet használt viasszal a bőre helyettesítésére.

mozdulatlan5

Elhelyezte az üveg szemeket, felöltöztette, és az ágyába tette. Nagy mennyiségű vegyszerrel és parfümmel leplezte a romlás rettenetes szagát.

mozdulatlan8

A tudós mellette aludt minden éjjel, egészen 1940-ig, amikor Elena húga hallott pletykákat Taenzlerről. A nő látogatása során szembesült a férfival, és undorodott, amikor megtalálta az ágyában a halott nővére testét.

mozdulatlan7

Taenzlert letartóztatták, és a történet hamar elterjedt az egész világon.

mozdulatlan9

Egy pszichológus tanúskodott a szellemi egészségéről a pere alatt, így bűnösnek találták holttest rablás, temető rongálás, és a vandalizmus vétségében. Azonban a tárgyalás olyan lassú lefolyású volt, hogy elévült a büntetése, és így szabadon engedték.

mozdulatlan10

Később elköltözött egy másik városba, ahol békés, eseménytelen élete volt. Azonban a megszállottsága nem gyengült. Állandóan Elena képeket rajzolt és 1952-ben halt meg, miközben egy kép volt a kezében a lányról.

mozdulatlan11

Ma Taenzler életének története ellentmondásos. Néhányan azt gondolják, hogy hihetetlenül romantikus, míg mások úgy vélik, hogy beteg volt. A történet lenyűgöző mindenképpen – Lehetne akár egy igazi horror film!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏