Ez a szomorú 61 éves férfi hiába várta a születésnapján a vendégeket. Aztán felállt, és tett egy bejelentést az egész étteremnek.

A 61 éves férfi elment egy étterembe megünnepelni a születésnapját a családjával. Legalábbis ez volt a célja. Korán érkezett, és elkezdte a személyzet segítségével elrendezni és megteríteni az asztalt. Kivitték a tortát, feldíszítették egy kevés dekorációval az asztalt, elhelyeztek néhány parti kalapot. Aztán a férfi leült, és várt. És várt. És csak várt. De nem jött senki.

A többi vendég az étteremben kezdett kíváncsi lenni, hogy mi történik.

Amikor a férfi mobiltelefonja elkezdett zümmögni, gyorsan olvasta az üzenetet az izgatott várakozás közepette. Elolvasása után azonban a csalódás volt az arcára írva. Nyilvánvaló volt, hogy rossz híreket kapott, és úgy nézett ki, hogy a buli nem lesz megtartva.

De ahelyett, hogy feladta és távozott volna, a férfi felállt, és azt mondta hangosan: “Elnézést kérek, de kaphatnék egy kis figyelmet? Ma van a születésnapom, 61 éves lettem és ezt meg akartam ünnepelni a családommal. Vártam a gyermekeimre és az unokáimra, de senki sem jött el” jelentette ki. Ekkor megállt egy pillanatra, mert elérzékenyült, majd folytatta tovább. “Bárki, aki tud kérem üljön le mellém, és ünnepeljük meg a születésnapomat. Örökre hálás lennék egy kis születésnapi dalért” tette hozzá.

A jó hír az, hogy nem kellett kétszer kérni senkit sem. Ahogy végig mondta mondókáját, csatlakoztak hozzá és a parti elkezdődött. A 61 éves születésnapi “fiú” megkapta a dalt és egy csomó ölelést is. A saját családja nem jelent meg ezen a fontos napon, de szerencsére ott voltak körülötte ezek a kedves idegenek, akik meghozták a parti hangulatot, amit a férfi megérdemelt.

A férfi mosolygó arca többet mond 1000 szónál: egy gondoskodó idegenekből álló csoport volt az a legjobb ajándék, amit csak remélhetett. Ez egy apró gesztus volt, amely csodálatos pillanatot hozott egy ember életében. Egyszerűen csodálatos!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏