Ha azt hiszed, hogy rossz főnököd van, akkor nézd meg ezt a 19-et, akiktől sikítva menekülnek az alkalmazottak

Sokszor nem is a munka az, amit igazán utálnak az emberek a munkahelyükön, hanem az ott dolgozó embereket, vagy leggyakoribb esetben a főnöküket. Elvégre teljesen mindegy, hogy milyen helyen dolgozunk, lehet az akár a világ legjobb munkahelye is, de ha van egy elviselhetetlen főnök, aki minden nap csak az alkalmazottai vérét szívja és ott tesz keresztbe nekik, ahol csak tud, akkor a napvégén így is úgyis boldogtalanul és kimerülve/meggyötörve térünk haza a melóból.

1. ,,A főnökünk nem engedi, hogy az irodai bulik után hazavigyük a maradék ételt, inkább kidobja őket.”

2. ,,Az új ötletdobozunk egy szemetes.”

3. ,,A főnökünk letiltotta a Facebookot az irodai számítógépeken, ezért létrehoztunk egyet magunknak a falon.”

4. ,,Nem tudtam, hová tűnt az ebédre vitt ételem, aztán a főnököm irodájában találtam meg. Legalábbis a maradványait.”

5. ,,Ez a készülék szűri a vizet, amit az irodai dolgozók isznak. Könyörögve kértem a főnököt, hogy cserélje ki, de azt mondja, hogy ez még mindig jó.”

6. ,,A volt főnököm küldött nekem egy tortát az első munkanapom alkalmából az új munkahelyemen.”

,,Reméljük, hogy elbuksz”

7. ,,Az egyik kollégánk visszatért a fesztiválról, és a főnökünk ezzel várta az íróasztalán.”

,,Drogteszt”

8. ,,A főnök ma meghozta a fizetésem.”

9. ,,A főnök véletlenül 6000 csomag borsot rendelt kis papírcsomagolásokban, nem pedig nagy műanyag kiszerelésben, szóval most az én feladatom az étteremben, hogy mindet egyenként felvágjam és külön-külön tartályokba öntsem.”

10. ,,Karácsonyi ajándék a főnöktől.”

,,Amikor úgy érzed, hogy a munka nyomasztó, emlékezz rá, hogy egy nap úgyis meg fogsz halni.”

11. ,,A felettesünk nem tudja, mi az a tapintatosság.”

,,Mindenki kiváló munkát végzett!
Kivéve Cody.”

12. ,,A fogónk folyamatosan eltűnt, ezért a főnök lopásállóvá tette. Vagy nem.”

13. ,,A főnökünk kivágta az összes fát az éttermünk előtt, mert túl sok vizet emésztett fel az öntözésük.”

14. ,,Van, aki karácsonyi ajándékot kap a főnökétől, én pedig ezt.”

,,Pár csoki, néhány matrica és egy „farmermentes-nap” kupon, amivel egy általam választott napon olyan nadrágba jöhetek be dolgozni, amilyenbe csak akarok.”

15. ,,Megkérdeztem a főnököt, hogy kaphatok-e új számítógépet, mert a mostani állandóan leáll…”

16. ,,A főnökünk éppen válik, ezért beköltözött az irodába. Egy ideje már észrevettem, hogy furcsa íze van a kávénknak, aztán ma reggel megláttam ezt.”

17. ,,Szóltam a főnöknek, hogy kellene egy hely az iratok rendszerezésére, ezért kipakolta nekem az egyik fiókját…”

18. ,,Megtaláltuk a rejtett kamerát a mosdóban. Kiléptünk!”

19. ,,Egyre komolyabbá válik a tejhelyzet a munkahelyünkön.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏