Hallottál már róla? – 16 meghökkentő tény a nagyvilágból

Míg pár évtizeddel ezelőtt csupán a könyvek, újságok és a rádió/tévé segítségével juthattunk információkhoz, addig a ma már mindenki zsebében ott lapuló okos-telefon és az internet végeláthatatlan mennyiségű adatot és tudnivalót tartogat számunkra.

Bár ezen eszközöket a legtöbben kapcsolattartásra, vagy a közösségi média fürkészésére használják, sokaknak azonban végeláthatatlan tudásszomját csillapítja a pár kattintással elérhető információk rengetege.

A tankönyvekben fellelhetetlen és iskolában sosem hallott érdekességek sokakat hoz lázba, így cikkünk megírásakor arra vállalkoztunk, hogy olyan történeteket/tényeket hozunk el nektek, amiket nagy valószínűséggel még nem ismerhettek.
Kezdjünk is bele!

1. A tehenek igazi társas lények, példátlanul ragaszkodóak. Élethosszig tartó ‘barátságokat’ kötnek és ha elszakítják őket egymástól szomorúak, depressziósak lesznek.

2. 2015-ben ausztrál űrkutatók hónapokig tanulmányoztak egy rejtélyes, váltakozó időben felbukkanó jelet, amiről később kiderült, hogy a saját mikrohullámú sütőjük okozza azt.

3. Magyarország 1941. december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak. Az ütközet természetesen elmaradt, mivel a Fehér Ház nem vett minket komolyan.

4. 1915-ben Cecil Chubb milliárdos 6600 fontért megvette feleségének a Stonhenge-t. Az asszony azonban nem volt elragadtatva különös ajándéktól, ezért a férj vissza adta azt a briteknek.

5. A csecsemők 6-7 hónapos korukig képesek nyelni és levegőt venni egyszerre. Erre felnőtt korban képtelenek vagyunk.

6. A japánoknál nagy szeretettel űzik a banzai skydiving nevű sportot, melynek az a lényege, hogy 3000-3500 méter magasan kidobnak egy ejtőernyőt a repülőből, majd pár másodperc múlva utánaugranak. A cél az, hogy elérjék, felvegyék és kinyissák az ejtőernyőt mielőtt túl közel kerülnének a földhöz.

7. 1962-ben egy rejtélyes nevető-járvány tört ki Tanzániában, ahol 1000 ember, 18 hónapon keresztül visszafojthatatlanul nevetett.
A jelenségre a mai napig nem sikerült tudományosan alátámasztott magyarázattal szolgálni.

8. A jegesmedvéket nem érzékeli az infravörös kamera, mivel bundájuk olyan jó hőszigetelő-képességgel rendelkezik.

9. Steven Spielberg egyik álma az volt, hogy megrendezhessen egy James Bond filmet, ám kérését visszautasították. Miután az elutasítást okozó bánatot megosztotta barátjával George Lucassal, ötletelésbe kezdtek. Így születhettek meg a nem kevésbé legendás Indiana Jones-filmek.

10. A világ aranytartalékainak 10%-a indiai háziasszonyok tulajdonában van. Ez több aranyat jelent, mint amennyivel az Egyesült Államok, Svájc és Németország összesen rendelkezik.

11. 1982-ben a brit származású Michael Fagan beosont a Buckingham Palotába, ahol 30 percen át sajtot majszolt és sétálgatott zavartanul. Állítása szerint még II. Erzsébet hálószobájában is járt, valamint felült a trónra is, ahol megivott egy fél üveg bort, majd nemes egyszerűséggel távozott.

12. Kazahsztán Kalachi nevű településen az emberek egy furcsa alvászavarban szenvednek: egyszerűen képtelenek az ébrenlétre. Véletlenszerűen, hirtelen alszanak el, néha napokig fel sem kelnek, emellett pedig időszakos amnéziára és hallucinációkra panaszkodnak. Többen tömegpszichózisra gyanakodnak, míg mások úgy vélik, a falu határában pár évtizede bezárt uránbányához van köze a rejtélyes ‘szokásnak’.

13. Tudtál róla, hogy több baktériumfajta található az emberi köldökben, mint egy WC-ülőkén?
Kutatók 10 köldököt hasonlítottak össze a toilettek környékén talált baktériumok-fajtákkal, mielőtt az eredményt publikálták.
Amíg a Wc-n és környékén 230 féle, addig a köldökben 2368 féle baktériumra leltek. Azonban az még ennél is meghökkentőbb tény, hogy a talált baktériumok közül 1458 teljesen ismeretlen volt a tudósok számára.

14. A ketchupot a 19. század elején hasmenés és sárgaság elleni gyógyhatású készítményként árulták, még tabletta formában is lehetett kapni akkoriban. Amióta azonban fény derült rá, hogy a ketchup nem rendelkezik ilyen szuper hatásokkal, szimpla szószként árulják. De mi így is imádjuk!

15. A Coca-Cola koncentrátumot szállító tartálykocsikat ,,Erősen maró anyag” feliratú, veszélyes anyagot jelző táblával látják el. Vajon miért?

16. A magyar Országház ~40 millió téglából áll.

Reméljük találtál írásunkban olyan érdekességet, amiről még te sem tudtál/hallottál!

Amennyiben tetszett a cikk, ne felejtsd el ismerőseiddel is megosztani azt!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏