Hárommilliárdos luxusvilla lesz Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea új otthona

Április közepén derült fény a nagy titokra, miszerint Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea egy párt alkotnak. Már hónapok óta terjedt a médiában ez az információ, de a műsorvezetőnő csak nemrégiben erősítette meg azt. Várkonyi eljegyzési gyűrűvel az ujján jelent meg az egyik kereskedelmi csatorna reggeli műsorában, így már nem volt kérdés, hogy Magyarország leggazdagabb embere a kezét is megkérte.

Akkor Várkonyi elmondta, a magánéletét nem szeretné a címlapokon látni. “A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg pláne nem az” – tette hozzá.

Tehát, közeleg az esküvő és a pár egy hatalmas luxusotthonban kezdi meg közös életét. A villában hét szoba, négy fürdőszoba, wellnessrészleg szaunával, úszómedencével és jakuzzival is található, a csodálatos panorámáról és a tetőteraszról nem is beszélve. Magyarország leggazdagabb párjának villája a XII. kerületben található, ami Budapest egyik legdrágább környéke.

A tulajdonlapok szerint a ház négy, összesen ötszáz négyzetméteres lakásból áll, aminek mindegyikéhez tartozik egy-egy hatalmas terasz. A kertben tó is található, a villa pedig még felújítás alatt áll.

Az alapterület közel kilencszáz négyzetméter, amelyben 186 négyzetmétert foglal el a wellnessrészleg. Pusztán a nappali 88 négyzetméter, míg a teremgarázs kétszáz négyzetmétert foglal el.

A műsorvezetőnő kislánya egy 130 négyzetméteres önálló birodalmat kap majd, benne minden olyan dologgal, amire egy tinédzser lánynak szüksége lehet. Információk szerint a jakuzzi Olaszországból érkezik majd, sőt, az emeletek közötti közlekedést egy belső lift segíti.

A villa értéke a külső alapján legalább kétmilliárd forint, de a felújítások és a berendezés beszerelése után elérheti a hárommilliárdot is.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏