Hivatalos! – Ennyien fertőződtek és haltak meg az oltás után Magyarországon

A koronavírus-járvány jelenleg is megkeseríti az életünket, hiszen napról napra többen fertőződnek és halnak meg a kór szövődményei miatt. Ám eddig arról senki nem beszélt, hogy a haláleseteket a megfertőződés vagy az oltás okozza inkább. A közösségi oldalak tele vannak olyan posztokkal, hogy az emberek oltás után kerülnek kórházba, majd lélegeztetőgépre, de ezt eddig senki nem cáfolta és nem is erősítette meg.

Magyarország kormány nyilvánosságra hozta az adatokat, így végre megtudhatjuk az igazságot. Mivel egyetlen vakcina sem nyújt száz százalékos védelmet, benne van a pakliban, hogy az oltás ellenére is megfertőződünk. Az oltóanyag felvétele után 273 ember vesztette életét. Az adatokat azért tették közzé, mert a baloldal különböző eszközökkel folytatja az oltásellenességet – írják. Ennek egyik formája, hogy az egyes oltóanyagok hatékonyságát vonják kétségbe.

A feltüntetett adatokból teljesen egyértelműen kiderül, hogy a hazánkban alkalmazott vakcinák “hatékony és erős védelmet nyújtanak”.

“Az immunizáció után összesen 5714 ember betegedett meg, közülük pedig 273-an vesztették életüket.” Az adatok alapján kijelenthető, hogy a legkevesebb fertőzés és haláleset a Moderna oltóanyagának beadása után történt, 108 megbetegedés és tizenkét haláleset írható a vakcina számlájára. A magyar kormánynak 1.723.610 adagra van szerződése, ami 861.805 ember beoltására elegendő.

A Szputnyik V vakcina beadását követően 201 ember lett beteg és ketten hunytak el. Ez százezer oltottra 95 megbetegedést és egy halálozást jelent. Kétmillió adag érkezik az orosz vakcinából hazánkba, ami egymillió ember immunizálására alkalmas.

Az AstraZeneca esetében 613 megbetegedést regisztráltak, akik közül hatan hunytak el. Százezer oltotta nézve ez 700 megbetegedés és hét haláleset. Az oltóanyagból 6.513.460 adagot rendelt Magyarország, így 3.256.730 ember kaphatja meg a koronavírus elleni védelmet.

A kínai Sinopharm beadása után 1744 megbetegedés és 78 haláleset történt. Százezer oltottra ez 356 megbetegedés és 16 haláleset. A kormány ötmillió adagot rendelt, amiből eddig 1,1 millió érkezett meg.

A legtöbb megbetegedést a Pfizer/BioNTech vakcinája okozta, szám szerint 3048-at. Ebből 175 esetben követte az oltást halál. Százezer beoltottra ez 555 megbetegedést és 32 halálesetet jelent. Magyarország ebből az oltóanyagból rendelte a legtöbbet, így összesen 10.874.511 adag vakcinát várunk. Eddig 2.208.165 dózis érkezett meg.

Gulyás Gergely csütörtökön még arról beszélt, hogy a vizsgálati eredmények szerint a kínai Sinopharm jobb oltóanyagnak minősült, mint a Pfizer, de az első helyen a Szputnyik-V végzett. Ám ezt semmilyen nemzetközi kutatás nem támasztja alá, így a szerbiai adatokra támaszkodva kijelenthető, hogy a Pfizerrel és AstraZenecával oltottak közül senki sem került kórházba, a Szputnyik pedig a második legjobb eredményt produkálta.

A megfertőződés legalább egy oltás:

Astrazeneca: 2,3 százalék,
Sinopharm: 2,2 százalék,
Szputnyik V: 1,8 százalék,
Pfizer–BioNTech: 1,1 százalék.

Magyarországon eddig 3.596.129 ember kapta meg legalább az első oltást, ennek eredményeképpen lazított a kormány a korlátozásokon. A kijárási tilalom egy órával kitolódott, vagyis tíz helyett tizenegy óráig kell mindenkinek hazaérnie.

Vasárnap reggelre 2328 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel pedig 769.518 főre módosult a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 205, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 625 főre nőtt. A gyógyultak száma 482.207 fő, míg az aktív fertőzötteké 260.686 fő. 6284 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, akik közül 790-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏