Különleges élményben lehetett részük a dubaji esküvőkiállítára érkezett látogatóknak, hiszen lehetőségük nyílt, hogy belekóstoljanak a közel 1 millió dolláros, vagyis valamivel több, mint 250 millió forintba kerülő ,,menyasszony-tortába”. A tortát a brit tervező, Debbie Wingham álmodta meg, akit a ,,világ legdrágább tervezőjeként” tartanak számon. Nem is véletlenül, hisz tervezett már 50 millió dollár értékű holmikat is, melyekhez képest ez az 1 millió dolláros esküvői torta valóban kismiska. De lássuk, hogy mi is kerül pontosan ilyen sokba ezen a tortán…
1. Így néz ki a 182 centiméter magas, és 120 kilogramm súlyú ,,menyasszony”. 2. 1000 tojást és 20 kilogramm csokoládét használtak fel a negyed milliárd forintos desszert elkészítéséhez. 3. A teljesen ehető csipke borítás önmagában 50 kilogrammot nyom. 4. Minden részlet kézzel készült, beleértve az apró virágokat és gyöngyöket. 5. Összesen 5000 darab ilyen apró virág díszíti ezt az ember méretű tortát. 6. Az ehető apróságokon túl azért olyan is van, amibe bizony beletörne a fogunk. Ilyenek például a ruhát borító igazgyöngyök és háromkarátos fehér gyémántok, melyek értéke 200 millió dollár. 7. Egyéb apróságok mellett például a menyasszony fejét borító fátyol is ehető. 8. Végezetül pedig íme a tortát megálmodó luxustervező, Debbie Wingham, és a torta egy kezdetleges, viszonylag szerény változata. forrás