Ilyen ismertetőjegyei vannak az ország 11 különböző országában élő nőknek

Mi is lenne a világgal a női nem nélkül. Ki lenne az, aki megmutatná, hogy anyaként és dolgozó nőként egyaránt helyt lehet állni. Ki lenne az, aki akarva-akaratlanul beleköt a párjába, ha valamit nem úgy csinál, ahogy neki tetszik? Ki lenne az, aki aggódik a családtagokért, ha azok nem szólnak arról merre járnak? Ki lenne az, aki vigaszt nyújt a legfájdalmasabb napokon?… és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, amiket nem tudna más helyettesíteni, ha nem lennének. A nők csodálatos lények, szépségükkel, titokzatosságukkal, eleganciájukkal és vagányságukkal bárkit képesek egy pillanat alatt levenni a lábáról. Egy nővel szuper az élet, hisz egy percig sem lehet mellettük unatkozni. Viszont ahány ember él a földön, annyifélével lehet találkozni. A női nemen belül is sokféle van, mi viszont mostani posztunkban 11 ország nőinek ismertetőjegyeit hoztuk el.

1, Amerika

Az amerikai nőkben az a legérdekesebb, hogy ahányan vannak, annyifélék. Ennek valószínű az az oka, mert rengeteg nemzet keveredik ezen a vidéken. A legtöbb nő első ránézésre tele van önbizalommal, ám ha közelebbről megismerik őket, akkor kiderül, hogy rengeteg bennük a bizonytalanság. Rendkívül jó kommunikációs készségük van és képesek bármiről beszélni. Szeretnek mosolyogni, és az optimista gondolkodás hívei. Nem igazán fektetnek nagy hangsúlyt az öltözködésnek, annak ellenére sem, hogy imádnak vásárolni. Java részt sportruházatban, cicanadrágban, sportcipőben lehet őket látni. Szívfájdalmuk, hogy szülés után ne lehetnek annyit a gyermekeikkel, mint például Magyarországon, ugyanis itt nincs GYES.

2, Kanada

A kanadai nők szintén nagyon különlegesek, ugyanis itt is rengeteg nemzetiség megfordul. Talán itt keverednek legjobban a kultúrák, mivel mindenféle bőrszínnel, testalkattal, ruhával ellátott nőket lehet látni. Az egyetlen dolog, ami ezen embereket egy kalap alá veszi, hogy mindenki kedves, és mindenki a maga dolgával törődik. Nem szólnak be egymásnak, mindegy mennyire vannak teletetoválva, piercingezve, mennyire szakadt a ruhájuk, mennyire nem látnak ki a burkából…stb. A lényeg számukra, hogy normálisan viselkedjenek, legyen rajtuk valamilyen öltözet, és érezzék jól magukat.

3, Írország

Elsőre mindenkinek egy vörös hajú, kék szemű, fehér bőrű, szeplős leányzó ugrik be az ír szó hallatán. Az igazság az, hogy leginkább csak a fehér bőr az, ami stimmel ebben az esetben. Az ír nők iszonyú családcentrikusak, és ebből kifolyólag nagyon kedvesek is. Valószínű ennek az is lehet az oka, hogy maga az ország nagyon sok hagyománnyal és egyedi szokással rendelkezik, ami generációról-generációra száll. Őket nem a szívroham fogja elvinni az biztos. A munka világában is tökéletesen megállják a helyüket, olykor olyan pozíciót is megkapnak, amit leginkább a férfiak szoktak elnyerni, de ez is bizonyítja rátermettségüket és talpraesettségüket. Tökéletesen képesek fenntartani az egyensúlyt, mind a családi életben, mind a munka világában.

4, Olaszország

Az olasz nők rendkívül népszerűek az egész világon, aminek az lehet az oka, hogy tele vannak önbizalommal. Általában úgy viselkednek, mintha kifutón szerepelnének. Bizonyos helyeken gömbölydedebb formáikat egyszerűen imádják, viszont meg kell jegyezni, hogy egyáltalán nem hanyagolják el magukat. Rendszerint olyan ruhákban szeretnek járni, ami tükrözi a stílusukat és azokat a formákat emeli ki, amelyiket kell. Egzotikus barna bőr színűk soha nem képes megégni, ezért szeretnének nagyon sokan ilyen bőrrel élni. Hajuk nagyon erős, amit rendszeresen ápolnak, és gyakran látogatják a fodrászatokat. Az utcán sétálva minden szem rájuk szegeződik, amire kaján vigyorral reflektálnak. Nagyon jól főznek hiszen egy nap kétszer is meleg ételt tesznek az asztalra, és nem minden esetben ugyanaz a két étel. Az olasz családokról az a hír járja, hogy az anyós hordja a nadrágot, ám ma már erre egyre kevesebb a példa, mivel kevesebb házasság köttetik. Ennek ellenére egy hosszú ideje tartó párkapcsolatba is be tudja a mama fúrni magát, mert “piciny” fia mindig is számítani fog rá még akkor is, ha már nem is annyira piciny.

5, Franciaország

Bizonyára ti is hallottatok már a francia származású nőkről. Sokak szerint a legtitokzatosabb emberek közé tartoznak. Annak ellenére, hogy nem mindegyik szépségkirálynő, valamilyen titokzatos, rejtélyes báj veszi őket körül, amivel képesek egy pillanat alatt elcsavarni a férfiak fejét. Olyanok, mintha igazi úrinők lennének, viszont a háztartás vezetésben nem igazán jeleskednek. Sok francia édesanya tudatos módon nem szoptatja kisbabáját, hanem tápszerrel eteti, vagy dajkát fogad hozzá. Öltözködési stílusuk páratlan eleganciával párosul.

6, Hollandia

A holland nőkről az a hír járja, hogy magasak, vékony testalkattal rendelkeznek és gyönyörű szőke hajjal vannak megáldva. Ki ne akarna egy ilyen hölgyet társnak? Sokan állítják, hogy nagyon hasonlítanak egymásra ezek a nők, egyesek még össze is keverik őket. Valamilyen oknál fogva nevük annyira kacifántos, hogy gyakorlatilag ki se lehet őket ejteni. Ennek ellenére, tele vannak önbizalommal és célorientáltak. Az őszinteséget részesítik előnyben, és ezt másoktól is elvárják. Nem öltöznek túlságosak kihívón, viszont annál feltűnőbb sminket tesznek fel.

7, Belgium

A belga nők is ugyanolyan talpraesettek, mint az írek. Mindegy, hogy milyen munkakörben dolgoznak, abból midig kihozzák a maximumot. Megjelenésük, ruhájuk, kiegészítőik egyszerűen tökéletesek és úgy is néznek ki bennük. Nem keresik a feltűnést, általában pasztell színű konzervatív stílusú ruhákat részesítenek előnyben. Annak ellenére, hogy folyamatosan mosolyognak, nekik is megvan a maguk baja, de ezt nem mutatják ki másoknak.

8, Dánia

Dániában sikerül kivívni az egyenjogúságot, így a nőket ott már nem lehet a “gyengébbik nem” kategóriájába sorolni. Lehet, hogy ezzel nem minden férfi ért egyet, viszont nem tudnak mást tenni, mint elfogadni, mert itt már ez a szokás állt be. Sőt, ott nincsenek már férfias, vagy nőies tevékenységek, ugyanis egy férfi is ugyanúgy eljárhat táncolni, jógázni..stb, ahogy a nők is elmehetnek focizni, vagy bokszolni. A munka világában sincs ez másképp, ugyanis a dán hölgyek is elmehetnek vízvezeték szerelőnek, festőnek, ácsnak, kőművesnek vagy bárminek, ami régen férfi munkának számított. A dán nők elég nyitott természettel vannak megáldva, nincs olyan dolog, amibe ne ennének bele. Zavarba hozni őket pedig egyszerűen lehetetlenség. Már nagyon korán megkapják a felvilágosítást, és nem mondanak nemet egy futókalandra sem.

9, Svédország

A svéd nők rendkívül ambiciózusak, céltudatosak, törekszenek álmaik megvalósításáért és tudják mit akarnak az életben. Ebből kifolyólag most már nem annyira meglepő tény, hogy a parlamentben is majdnem ugyanannyi nő van, mint amennyi férfi. Büszke emberek, képesek megsértődni azon, ha udvariaskodnak velük, pl ha kinyitják nekik az ajtót. Annyira magabiztosak, és erős jellemek, hogy már-már meg se lehet őket érzelmileg közelíteni. Stílusuk meglehetősen vagány, divatos és laza. Általában a sötétebb árnyalatokat részesítik előnyben. Többnyire szőke hajúak, de akad köztük olyan, aki a sötétebb színt kedveli.

10, Románia

Állítások szerint a román nők a legszebbek, ami nem áll annyira messze az igazságtól. Ezek a nők nagyon odafigyelnek megjelenésükre. Törekszenek arra, hogy a hajuk, körmük, bőrük, alakjuk tökéletes, vagy közel tökéletes legyen. Ezért nem is sajnálják a pénzt különböző szépségápolási szolgáltatásra, vagy edzőteremre. Keményen dolgoznak azért, hogy megvalósíthassák, amit szeretnének. Nem igen jellemző rájuk, hogy otthon ülnek és körmöt reszelnek addig míg a párjuk épp dolgozik. Imádják a felhajtást, ezért is rendeznek olyan lakodalmat, hogy még a szomszéd város is hallja. Ha családalapításról van szó, akkor maximum két gyereket vállalnak.

11, Magyarország

Állítások szerint a magyar nők a legszebbek. Ebben bizony nem tévednek, hiszen valóban nagyon szép és színes egyéniségek vagyunk, akik nem félnek megmutatni merészebb oldalaikat sem, legyen szó akár tevékenységről, akár öltözködésről van szó. A magyar nők szeretik megmutatni amijük van, de persze bizonyos határokon belül. Szeretik a testalkatukat, ezért is igyekeznek ezeket kihangsúlyozni. Szeretik, ha valódi nőként tekintenek rájuk és úgy is bánnak velük, ettől még több önbizalmuk lesz. Gondolunk itt arra, hogy az étteremben kihúzzák nekik a széket, lesegítik róluk a kabátot, kinyitják az ajtót…stb. A család a prioritási lista elején van, és kedvesüket igyekeznek boldoggá tenni. A munkát nem vetik meg maguktól még akkor sem, ha a nehezebb fizikai, szeretik érezni, hogy ők is érnek valamit és a férfias munkákat is meg tudják csinálni. Sajnos hazánkban még nem annyira egyenlőek a jogok, mint például Dániában. Ennek ellenére, nagyon okosak, messze a legokosabb nők közé tartoznak, akik egész életük során tanulnak.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏