FRISS! ÚJ BEJELENTÉS A VÁSÁRLÁSI IDŐSÁVOKRÓL! A KARÁCSONYT IS ÉRINTI!

Novák Katalin elmondása szerint az ünnepek közeledtével egyre nő a tumultus az üzletekben, és ezzel együtt a feszültség is a különböző korosztályok között a védett idősáv miatt.

Az Idősek Tanácsának tagjai – akik korábban maguk kérték az idősáv bevezetését – most azt kérik, hogy a hétvégéken, vagy akár teljes egészében is, töröljék el az idősávot.

Novák Katalin ezt a javaslatot továbbítja a miniszterelnöknek. És valószínűleg ez meg is valósul, mert az Idősek Tanácsának múltkori kérése is azonnal teljesült. Az ugye éppen az volt, hogy vezessék be a vásárlási idősávot.

Az idősek köszönettel vették annak bevezetését, de most mégis úgy gondolják, hogy a fiatalok érdekében ezt a rendelkezést vissza kellene vonni.

Mit jelent ez? Gulyás Gergely Kormányinfójára visszatérve azt, hogy vélhetően nem rendelik el a boltok zárva tartását december 24-ére, – pedig erre már szakmai javaslat is volt – amennyiben eltörlik a vásárlási idősávot. Persze, születhet még ezzel ellentétes döntés is, idősáv ide, vagy oda. A Blikk úgy tudja, több nagyobb üzletlánc eleve rövidebb nyitvatartással tervezett idén december 24-ére.

(És persze, a boltokban ettől még létszámkorlátozás lehet, erről a héten születhet döntés, Gulyás Gergely korábban erről is beszélt.)

Novák Katalin bejelentése a megbeszélések eredményeiről videón:

 

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏