HIVATALOSAN IS BEJELENTETTÉK! Ekkor KEZDŐDIK A TÉLI SZÜNET a magyar iskolákban és EDDIG TART > EZT A VÁLTOZÁST HOZZ A KORONAVÍRUS!

Persze nem csak az a kérdés, hogy mikor kezdődik a 2020-as téli szünet, hanem az is, hogy meddig tart pontosan.Ha minden marad az eredetiben, akkor a 2020-as téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18. lesz, az első tanítási nap pedig január első hétfője, január 4. lesz. Így a közoktatásban tanulók – azaz az általános, és középiskolások – két hetet és két napot pihenhetnek majd, a hétvégékkel együtt.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, továbbra is a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme a cél. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett védelmi intézkedések, amelyeket a kormány további egy hónapig meghosszabbít, tehát január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a többi védelmi intézkedés. A karácsonyi ünnepekre vonatkozó szabályokról december 21-én lesz döntés.

A kormány mindent lehetséges külföldi vakcináról tárgyal, és elindult a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlap, ahol már lehet jelezni az igényeket a védőoltásra.A nyugdíjasokat Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos levélben is tájékoztatja a regisztráció lehetőségéről, ők pedig a levélhez mellékelt adatlap kitöltésével és visszaküldésével jelezhetik igényüket a koronavírus elleni oltásra. A védőoltás ingyenes és önkéntes lesz. Ha meglesz a megfelelő és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcina, akkor a védőoltások beadása az Oltási terv szerv zajlik majd, elsőbbséget fognak élvezni az egészségügyi dolgozók.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏