Jeges vizet öntött az anyja a 3 éves kislányra, mert az bepisilt. A kislány légzése megállt.

A bepisilés sok gyermeket érintő probléma. Az alvás alatti ellenőrizetlen vizelést általában a stressz okozza. A szülőkre hatalmas felelősség hárul, ugyanis, akik el akarják érni, hogy a gyermekük elhagyja ezt a kellemetlen szokást, mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a pici nyugodt és boldog legyen. Meg úgy egyébként is. Nem? A büntetés a lehető legrosszabb megoldás arra, hogy valakinek valamit megtanítsunk. Ezt még azok is alátámasztják, akik kutyákat vagy macskákat tanítanak. Nem a büntetés a megoldás.

Egy lengyel édesanya botrányos eszközöket használt arra, hogy a kislányát leszoktassa az ágybavizelésről. A lecke borzalmasan végződött.

Február 19-én pénteken félelmetes dolgok történtek egy kłodzkói otthonban. Az anyuka látván, hogy a kislánya bepisilt, úgy döntött, hogy keményen megbünteti. A fürdőbe vonszolta és percekig jéghideg vízzel locsolta. A sokk miatt a kislány összehányta magát és elájult.

Mire a mentők kiérkeztek már nem tudtak mit tenni. A kislány nem élte túl az esetet. A helyi körzeti ügyész elmondta, hogy nem ez az első eset, amikor valaki ilyen drasztikus módszerekhez folyamodik azért, hogy a gyermekét leszoktassa a bepisilésről.

Kiderült, hogy az anyuka már többször is alkalmazta a szörnyű büntetést a kislányon.

Az anyának van még egy 8 éves és egy 10 hónapos kislánya. A degenerált nőt letartóztatták a gyerekei pedig árvaházba kerülnek. A szakértők egyelőre még vizsgálják a halál pontos okát.

Az utóbbi időben egyre több olyan nő van, aki nyíltan elismeri, hogy az anyaság inkább csalódás volt számára, hiszen a gyermekei “nem felelnek meg az elvárásaiknak”. Ezért is növekszik a gyermekek elleni erőszakos esetek száma.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben.

A cikkben szereplő képek csupán illusztrációk.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏