Kacsaetetés közben esett a vízbe – elhunyt egy hároméves kisfiú

Akármennyire is próbálnak a szülők figyelni és vigyázni a gyermekeikre, van, hogy még ők sem tudnak csodát tenni. Elég egyetlen pillanat ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Persze az idősebb gyerekkel meg lehet dolgokat értetni, de egy pár éves még nem áll ilyen szinten, így mindig ott kell lenni a fenekükben, hogy vigyázzanak rájuk. Ha kimennek sétálni a parkba még fokozottabb figyelmet igényelnek.

A 36 éves Shelley Nardini fiával együtt elment sétálni a parkba, mikor utána kellett ugrani a hideg vízbe, hogy megmentse őt. Sajnos azonban a Berkshire-i Newbury Kennet és az Avon-csatorna erős áramlata miatt nem érte el, és a gyermek elhunyt. A hároméves Dylan Milsom kacsákat és hattyúkat etetett anyja mellett mikor hirtelen elvesztette egyensúlyát és beleesett a vízbe.

Anyja egyből utána ugrott, hogy kihúzza őt, de sajnos nem érte el a túl erős áramlat miatt. Az eset után nyilvánították veszélyzónának azt a részt, ahol a gyermek a vízbe esett, majd sorompót is tettek a helyszínre. Az áramlat majdnem két kilométert sodorta őket mire ki tudták őket húzni. Mind az anyát, mind a fiát azonnal kórházba szállították, de Dylant órákkal később elhunytnak nyilvánították. Miután ellátták az asszonyt, hazaengedték.

Dylan nagymamája, Jackie Arrowsmith elmondta, hogy a családot mélyen megrendítette a dolog, ezért még nem is nagyon tudnak róla beszélni. Az eset után csaknem 4000 ember írt alá egy online petíciót, melyben új biztonsági intézkedéseket követelnek a helyszínre. Valami erős akadályt, ami megelőzi az ilyen baleseteket.

Dylan nagynénje, Claire azt írta ki közösségi oldalára, hogy: “Köszönöm szépen, hogy elkezdtétek ezt a petíciót. Pont arról beszéltünk, ma reggel, hogy kellene indítani egyet. A kisfiú, aki beesett, az unokaöcsém volt. Ő volt a legédesebb, kis ember, akivel valaha találkoztam. A nővérem mindent megtett, hogy megmentse, de az áramlat túl erős volt. Köszönöm mindenkinek, aki aláírta. Remélem és imádkozom, hogy másnak ne kelljen ilyet elszenvednie, mert ez rettenetes fájdalom.”

A Nyugat-Berkshire-i Tanács közölte, hogy megvizsgálja az ügyet. Lynne Doherty, a tanács vezetője elmondta: “Őszinte részvétünk a családnak. Gondolataink önökön járnak ebben a szívszorító időben.”

“Együtt fogunk működni a rendőrséggel, valamint a Canal and River Trust-tal, hogy teljes mértékben megértsük, mi történt és hogyan lehetne megakadályozni az ilyen tragikus eseményeket.”

A Canal and River Trust közölte “azon dolgozunk, hogy megértsük a teljes esetet és a körülményeket.Mélyen megdöbbentett és elszomorított a tragikus baleset.

A szóvivő hozzátette: “Elismerjük a petícióban megjelenő aggodalmak mélységét, és együtt fogunk működni a partnerekkel, beleértve a tanácsot is, hogy kivizsgáljuk az ügyet és lehetőség szerint javítsunk rajta.”

Joe Bate, a Dry Dock Company hajó-karbantartó cég szerint a mentőszolgálat mindent megtett, hogy kimentse anyát és gyermekét a folyóból. Majdnem két kilométerrel arrébb sikerült őket összeszedni.

A család és a barátok támogatták Nardinit és Peter Milsomot, Dylan apját.

Most játékokkal, virágokkal és gyertyákkal van kirakva az a hely, ahol a gyermek a vízbe esett.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏