Megivott egy energia italt és meghalt. Te tudtad, hogy bele lehet halni?

hellenergy

Az eset még 2011-ben történt, a család viszont most perelte be a cég. Az ügyvédjük 85 millió dolláros kártérítési pert indított a Red Bull ellen.
Állítólag a New York-i Cory Terry halálát az okozta 2011-ben, hogy megivott egy energiaitalt – írja az ausztrál News. A férfi kosárlabdázás közben fogyasztotta el a Red Bull, nem sokkal később a pályán összeesett és meghalt.
A férfinek egy 13 éves kamasz fia volt, aki a mai napig nem dolgozta fel apja halálát. Terry családja pedig most úgy döntött, beperlik a céget és 85 millió dolláros – 18 milliárd forint összegű – kártérítést kérnek a családapa haláláért.

A család ügyvédje, Ilya Novofastovsky bízik benne, hogy megnyerik a pert, mert állítása szerint az energiaitalban jóval több stimuláns van, mint egy csésze kávéban, és ezek sokkal veszélyesebb anyagok, mint hogy az a cég állítja.
A boncolás után kiderült, a férfi szíve leállt. A család állítólag nem a pénzre hajt, hanem azt szeretnék elérni, hogy minél több emberben tudatosodjon, a Red Bull fogyasztása veszélyes is lehet. A cég szerint azonban ez őrültség, ugyanis 25 év alatt nem haltak meg tömegével az emberek, holott azóta van forgalomban az energiaital.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏