A pénz meglehetősen bonyolult dolog minden család esetében. A pszichológusok szerint a házaspár egyik tagjának anyagi függése egyenlőtlen párkapcsolathoz vezethet. Ha egy házaspár meg tud egyezni a családi költségvetésben, az sok konfliktustól mentheti meg őket.
A Liked.hu-nál most a Forumo egyik felhasználójának történetét osztjuk meg veletek. Mária és férje 4 hónapig voltak külön kasszán, ez idő alatt pedig úgy rákaptak az ízére, hogy abba sem akarják hagyni. Elmondása szerint a kapcsolatuk bizalmasabbá vált, a nehéz élethelyzetek pedig könnyebben leküzdhetővé váltak.
Mi is az a “külön kassza” pontosan?
A „külön kassza” általában azt jelenti, hogy a házastársak a közös kiadásokat, mint például a közüzemi számlákat, hiteleket, élelmiszereket és háztartási cikkeket együtt fizetik, a maradék pénzt pedig saját belátásaik szerint költik el. Sokan talán úgy gondolják, hogy ez a fajta hozzáállás elidegeníti egymástól a házastársakat és károsítja a családi kapcsolatok, de nem feltétlenül van így. Sőt, általánosságban elmondható, hogy mivel a pénz egy nagyon komoly és gyakran vitákat szülő dolog a párkapcsolatokban, ezért sok esetben egyenesen közelebb hozhatja egymáshoz a feleket, kevesebb lesz a konfliktus.
A férjem és én külön kasszára váltottunk.
A férjemmel egészen az esküvőnk óta közös kasszán voltunk. Nekem instabil jövedelmem van: az egyik hónapban kevesebb, a másik hónapban lehet, hogy kétszer annyi, mint az átlagfizetés. A férjem esetében is hasonló a helyzet. Egy ideje már egy telefonos alkalmazás segítségével készítettük a családi könyvelést és minden bevételt vagy kiadást ide jegyeztünk.
Akkoriban úgy tűnt számunkra, hogy jól csináljuk, amit csináljuk, és el sem tudtuk képzelni, hogy létezhet jobb megoldás. Pedig utólag visszanézve elmondhatjuk, hogy egy káosz volt az egész, ami csak fölösleges feszültséget szült a kapcsolatunkban. Én bűntudatod éreztem, amikor ruhát akartam vásárolni magamnak, és nem volt egyértelmű, hogy mit melyik félretett pénzünkből fizetünk pontosan.
Miért döntöttünk a kísérletezés mellett?
Az alapos szervezés ellenére nem mindig tudtuk nyomon követni a pénz mozgását és a folyamatos feszültség miatt én a külön költségvetést javasoltam a férjemnek. Elmondtam neki, hogy nagyobb anyagi függetlenségre vágyom. Elegem lett a közös számlából, mert teljesen eltérően kezeljük a kiadásainkat és máshogy költjük el a megkeresett pénzünket.
Én azonnal beírtam minden költést és bevételt a családi könyvelésbe, de a férjem nem volt ilyen pontos, gyakran csak hetente egyszer firkantott bele valamit, összesítve, valószínűleg sok dolgot el is felejtett beleírni, ezért teljesen kaotikus volt az egész. Volt hogy több órán át veszekedtünk emiatt, és egyszerűen nem tudtam, hogy mennyi pénzünk is van pontosan, mert a férjem hanyagul számolt be a költekezésről, nem vette eléggé komolyan.
Ennek eredményeképpen már 4 hónapja annak, hogy külön kasszán vagyunk a férjemmel, és mindenki a saját költségvetését vezeti. Persze továbbra is vannak közös kiadásaink: élelmiszer, háztartási cikkek, rezsi, hitel, stb. – ezeket egyenlően osztjuk el. A fennmaradó részből mindenki a saját tetszése szerint költekezik.
Hogyan készítem a költségvetést
Havonta kétszer érkezik pénz a bankkártyámra. A férjemmel kiszámoltuk, hogy mennyi nagyjából a havi kiadásunk, ennek a felét minden hónapban átutalom egy erre a célra létrehozott közös számlára. A fennmaradó részt általában ételekre, ajándékokra és egyéb dolgokra költöm – belátásom szerint. Ügyelek természetesen arra is, hogy mindig meg is takarítsak belőle lehetőleg egy minél nagyobb összeget. A legtöbb pénzt kozmetikumokra, ruhákra, sportra és a hobbijaimra költök. Hogy a fennmaradó pénzemből ezekre pontosan mennyit és mire költök, arról nem számolok már be a férjemnek.
A váratlan családi kiadásokat szintén fele-fele arányban fizetjük. Nem használok semmilyen alkalmazást a pénzem rendezéséhez, egyedül a bankom applikációján keresztül tartom szemmel a kiadásokat.
Hogyan kezeli a férjem a saját költségvetését.
A férjem számlájára sokkal gyakrabban érkezik több, kisebb utalás havonta. Ő a hónap elején érkező pénzekből általában a kötelezően befizetendő dolgokat teljesíti, míg a hónap második felében érkező pénz már számára is szórakozás: ilyenkor horgászbotot vesz, ajándékokat meg az Isten tudja, hogy még mit. A férjem egy táblázatban vezeti a költségvetését, de mint mondtam, elég hanyagul teszi mindezt, ezért nem mindig fedi a valóságot. Ettől persze még jó ötletnek tartom, bár egy bankos alkalmazás ma már jobban és gyorsabban ki tudja mutatni mindezt.
Hogyan költjük együtt a pénzt?
Amikor a barátaimnak vagy kollégáimnak mesélek a külön kasszáról, általában gúnyosan megkérdezik: és amikor étteremben esztek vagy vásárolni mentek összevesztek azon, hogy kinek kell fizetnie? Természetesen nem, próbáljuk igazságosan és felelősségteljesen elosztani az ilyesmit.
- A nagybevásárlásokat mindig együtt intézzük, ilyenkor jellemzően Auchan-ba megyünk. Előfordul, hogy ezt a férjem fizeti, de amikor a hétköznapokban kell elszaladni vásárolni, vagy vendégek érkeznek és S.O.S. kell valami, akkor azt én fizetem. Nálam például a munkahelyem mellett van egy remek pékség, ezért a kenyeret és péksüteményeket mindig én intézem. A konfliktus elkerülése érdekében bizonyos időközönként összehasonlítjuk, hogy ki mennyit költött a közös dolgokra és törekszünk arra, hogy megközelítőleg ugyanannyit költsünk.
- A férjem fizeti a közüzemi számlákat – az ő kártyájáról vonják le automatikusan.
- Az étteremben mindig az fizet, aki meghívja a másikat. Egyszer rosszul kalkuláltam és nem volt nálam elég pénz, pedig én hívtam meg a férjem – ilyenkor természetesen kisegített és ő fizette a vacsorát. A pincér nagyon meglepődött, amikor a következő párbeszéd zajlott köztem és a férjem között: “- Drágám nincs elég pénz a kártyámon, át tudsz utalni nekem gyorsan XY ezer forintot? – Persze.”
- Természetesen van hitelünk – ezt mindig egyenlően fizetjük.
- Annak ellenére, hogy külön költségvetésünk van, a nagy kiadásokat azért igyekszünk megbeszélni egymással.
Ennek a hozzáállásnak vannak előnyei és hátrányai.
Talán sokan azt hinnék, hogy a férjemmel folyton a pénzről beszélünk a külön kassza miatt, de ez nem így van. Épp ellenkezőleg, minden sokkal egyszerűbb lett. Megpróbáltam összegyűjteni a külön kassza előnyeit és hátrányait.
Előnyök:
- Diszkréten lehet ajándékot venni egymásnak, nem úgy, mint korábban.
- Már nem érzek bűntudatot, amikor kozmetikai termékeket veszek – nem lépem túl a költségvetést és nem kell beszámolnom róla másoknak vagy bocsánatot kérnem, amiért lyukat ütök velük a családi költségvetésbe.
- A barátaim gyakran mesélik, hogy nekik is van dugi pénzük, a párjuk elől elrejtve. Amikor külön kasszára állnak a párok, akkor minden ilyen rejtekhely legalizálódik.
- Egy külön kassza lehetővé teszi a saját és nem a teljes, közös vagyon értékelését. Rájöttem például, hogy a férjem nélkül nagyon nehéz lenne az életem és az életszínvonalom fenntartása. Azóta még jobban próbálok a munkára koncentrálni, hogy feljebb léphessek a karrierlétrán.
Hátrány:
- Más emberek furcsa reakciói. Egy ideje már nem is beszélünk a barátainknak erről a külön kassza dologról, mert túl sok félreértést okozott. Az emberek azt hiszik, hogy valamit titkolunk egymás elől és azért álltunk külön kasszára, de ez nem így van. Ha például a férjem megkérdezi, hogy hová tűnt ez vagy az a pénz, szinte azonnal küldök neki egy képernyőfotót az internetbankomból.
Trükkök, amik segíthetnek.
A 4 hónapnyi külön kassza alatt több olyan trükköt is elsajátítottunk, amik segítik a külön költségvetés fenntartását.
- A külön kassza első szabálya ugyanaz, mint a Harcosok klubjának: ne szólj senkinek a külön kasszáról. Ha ez az anyukák, apukák, testvérek fülébe jut, azonnal elkezdenek kioktatni, hogy miért helytelen, és csak aláássa a család intézményét. Ne hallgass rájuk, tégy úgy, ahogy neked jól esik.
- A férjemmel nagyjából egyforma bevételünk van, de ez nem mindig van így. Sok olyan családod ismerek, ahol a férj többet keres, mint a feleség vagy fordítva. Ha a partnerek jövedelme eltérő, pláne, ha jelentősen, akkor egy külön kassza alaposan felboríthatja a személyes kiadásaikat.
- A külön kassza bevezetéséhez ki kell számolni először a közös költségeket. Így lehet megtudni, hogy kinek mennyit kell majd befizetni a közösbe, hogy továbbra is működjön a családi kassza.
- A külön kassza gyermek vagy gyermekek mellett is bevezethető, ilyenkor a gyermekekre fordított kiadásokat is egyenlő arányban kell elosztani a felek között.
- Nem kell mindig a pénzről beszélni. Ha úgy érzed, hogy a párod feszült és most nincs ereje az anyagiakról beszélni, akkor halaszd későbbre a beszélgetést.
Konklúzió.
Nagyon tetszett a kísérlet – egyértelműen folytatjuk. Persze régen jó volt, hogy fillérre pontosan tudtam, mennyit keres a férjem, de most is elmondjuk egymásnak ezeket, igaz, csak szóban. A külön költségvetésre állás előtt azt hittem, hogy a pontos számok ismerete nélkül nem működne az életünk, de ez nem igaz.
Most mindent megbeszélünk előre: például, decemberben szeretnék elmenni síelni, és mondtam a férjemnek, hogy a hozzá szükséges összeg 2/3-a már megvan. Ő megígérte, hogy kipótolja a hiányzó részt. Ez így tökéletes. A legnagyobb öröm számomra, hogy ha ajándékot veszek, nem kell amiatt aggódnom, hogy a férjem idő előtt rájön a kiadásokból és ez tönkreteszi a meglepetést. Egyébként is: a közös kasszából vásárolt ajándék teljesen más érzés volt, mint a saját, külön kasszából történő ajándékvásárlás.
Te mit gondolsz a külön kasszáról? Szerinted működhet egy házasságban?