Megszakad a szív: cigányzene kísérte utolsó útjára Nagy Grófót

Négylovas hintón, cigányzenével kísérik utolsó útjára Nagy Grófót, aki néhány hete elkapta a koronavírus-fertőzést, napokra lélegeztetőgépre került, s bár úgy tűnt, javul az állapota, váratlanul rosszabbul lett és december 3-án elhunyt. A zenésznek rengeteg tisztelője volt, akiknek jelenlétére a búcsúztatón számított is a család. A roma folklór királyaként tisztelt id. Kozák László temetését, ahogy azt korábban megírtuk, óriási előkészület előzte meg.

Szombat délelőtt hatalmas tömeg várta, hogy betérhessen Grófo utolsó útjára, a tömegben feltűnt Farkas Flórián is. A kapukat 10 óra után nyitották meg. Komoly a készültség, közel 30 biztonsági ember őrzi a rendet. A szertartáshoz egy mobil színpadot is rendelt a család, amely a bejáratnál várakozott.

Grófo koporsóját díszes lovasfogat szállítja, a kocsi mögött férfiak énekelve kísérik a menetet, ami 10:15 kor indult el.

 

Hintón kísérik utolsó útjára Nagy Grófót / Fotó: Varga Imre

 

A gyászolók között Bódi Margó és Guszti, valamit Nótár Mary, L.L. Junior és Gáspár Győző is feltűnt. A sor nagyon lassan halad a sok ember és a lovaskocsi miatt. Lépésről lépésre jutnak előre, a temető szélén óriási színpad várja a gyászolókat, terített asztalokkal.

Az egyik szervező szerint több, mint 200 ember gyűlt össze, a helyszínen lévő kollégánk viszont úgy látja, 350-en is lehetnek. A kriptában elhelyezték Grófo kedvenc hangszerét, székét, ételt is italt is, ezekkel együtt temetik majd.

Közben megérkezett Galambos Lajos is.

Délután fél egy körül ért a hintó Grófo végső nyughelyéhez, a család körbe állta, énekelve a gyászdalukat. A tömeg egyre nagyobb. A kialakított sátor körül gyűlnek a gyászolók.

Nem sokkal délután 1 óra előtt a szertartást még nem tudták elkezdeni, mivel nagyon sokan akarnak a ravatalhoz jutni. A szervezők ezalatt igyekeznek rendet tenni.

Galambos Lajos közben trombitajátékkal tiszteleg az elhunyt előtt.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏