Xsense Szórakoztató magazin
Sokkoló dokumentumfilm készült a kórházi dolgozók koronavírus elleni küzdelméről. A felvételeket már több száz ezren látták, de most a készítők is elmondták, milyen volt a forgatás és annak körülményei.
A dokumentumfilmet még februárban mutatták be. A dunaszerdahelyi kórház orvosainak, ápolóinak harca a koronavírus ellen. Akár ezt a címet is adhatták volna a filmnek, de a benne látható képsorokra szavak sincsenek. Sokkoló, félelmetes, drámai és még sorolhatnánk.
Barak Dávid és Kálmán Norbert, a Paraméter újságírói készítették a felvételeket és azt is elárulták, miért vállalkoztak arra, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén bemenjenek a szlovákiai intézmény frontvonalába.
Kálmán elmesélte, hogy szerettek volna beszélni egy COVID-osztályon dolgozó orvossal, aztán felmerült az az ötlet is, hogy bemennek egy kórházba. Dr. Laczkó Balázs, orvos lehető tette ezt számukra, ám az újságírók csak azzal a kikötéssel, hogy a doktor csak akkor vállalja ezt, ha valaki fogja a kamerát és bemutatja, mi zajlik ott. Február elején ugyanis már visszautasított két médiafelkérést is, mert nem akart egy stúdióban beszélni arról, mi folyik az intenzív osztályon.
A film készítésének több célja volt. Az egyik, hogy az emberekben tudatosítsák a járványhelyzet komolyságát, ugyanis sok volt a vírustagadó – és ez volt a második szempont. A harmadik okot pedig az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkájának, harcának bemutatása szolgáltatta.
A megbeszélés után negyvennyolc órával már forgott is a kamera. Szlovákiában a regionális kórházak jelentős része magántulajdonban van, ezért a két újságírónak könnyebb dolga volt, mint Magyarországon.
“Annyira várták az egészségügyi dolgozók, hogy úgy voltak vele: csak gyertek, és mutassátok meg, mert amíg az emberek ezt nem látják, addig a helyzet nem fog javulni”.
Norbert volt az, aki kamerával a kezében bement a kórházba és már az első pillanatokban elhunytat toltak ki az osztályról. “Érzelmileg teljesen leblokkoltam és kikapcsoltam. Csak arra figyeltem, hogy minden fel legyen véve. Ami viszont igazán megterhelő volt, az a lélegeztetőgépek látványa. Sokkszerű volt, hogyan dobálja a mellkast” – mondta Kálmán.
A megrázó élmény még csak ezután következett, amikor látta, hogy egy beteget intubálnak. A beteg fogain kocogott az intubációs kanál, miközben próbáltak helyet találni a csőnek.
“Az illető mélyaltatásban volt, és hörgött is közben. Az egy iszonyatos komfortvesztés számára, még úgy is, hogy mélyaltatásban van. Én akkor másfél méterre álltam a betegtől, és nem mertem ránézni az illetőre, hanem a kamera kis kijelzőjét néztem. Így vertem át az agyamat. A tévében az ember már mindenfélét látott, és ha kijelzőn nézi, akkor az agya máshogy veszi a dolgot.” Másnap már 10-12 beteg, aki előző nap még az osztályon feküdt, már nem volt ott, mert elhunyt.
Dr. Laczkó Balázs elmondta, a dokumentumfilm elképesztő hatással volt az emberekre. Bár a Magyarországól kapott lélegeztetőgépek sok életet megmentettek, de a film még sokkal többet. Az emberek megnézve azt informáltak lettek, látták, hogy szó sincs arról, hogy a vírus nem létezik. Voltak olyanok is, akik tagadókból regisztrálók lettek. Beoltatták magukat, mert megijedtek, mert féltek és mert nem akartak lélegeztetőgépre kerülni és meghalni.
A dokumentumfilm készítői nem torzították el a valóságot, de a legsúlyosabb helyzeteket, súlyos állapotú betegeket kihagyták belőle. “Ez egy katasztrófahelyzet volt, amit csak szebbíteni lehetett volna. Az elhallgatás az, ami a valóság torzítása. Akkor hamisítottuk volna meg, ha szebb fényben tüntettük volna fel a nagyon súlyos helyzetet. Nem is érkezett ilyen vád, de abszurdnak is éreztem volna, ha érkezik” – fogalmazott Barak. Többen is érdeklődtek egy beteg iránt, aki azt mondta, “nem akarnék meghalni még”. Ez a mondat a film címébe is belekerült. A páciens állapota a forgatás ideje alatt rohamosan romlott, de mostanra levették a lélegeztetőgépről és segítséggel járni is tud.
Íme a dokumentumfilm:
