Miután lányuk meghalt, megtalálták ezt a szívszorító levelet…

A szülők elvesztették gyermeküket, egy ilyen tragédiát senkinek sem kívánnánk. Egy nap rábukkantak erre a levélre, amit a kislány tíz évvel idősebb önmagának írt. Nehéz könnyek nélkül elolvasni ezt a levelet.

Sosem tudhatjuk, mit tartogat az élet, és sajnos bármi megtörténhet. Ezért lenne fontos, hogy minden napunkat úgy éljük, mintha az utolsó lenne.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy abba kell hagynunk a munkát és kipróbáljuk az ejtőernyőzést, vagy valami extrém dolgot, azonban meg kell találni a módját, hogy napról-napra minden pillanatnak örülni tudjunk. Nincs még egy olyan történet, ami jobban emlékeztetne erre, mint Taylor Smith fiatal lány története, akinek élete sajnos félbe szakadt – azonban előtte maga mögött hagyott egy üzenetet, amely azt bizonyítja, hogy elégedett volt életével, míg itt volt közöttünk.

A halála után Taylor szülei találtak valamit a szobájában, amely sokkoló lenne minden szülő számára. Miután elolvasták a levelet rájöttek, hogy valójában mennyire csodálatos lányuk volt és hogy értékelniük kell az életet.

Taylor boldogan élt szeretett családjával Tennessee-ben. Január 5-én, 2014-ben Taylor hirtelen 12 éves korában meghalt egy szövődményes tüdőgyulladás miatt.

lanyuk1Addig a pontig Taylor egészséges, boldog tini lány volt. Mondanom sem kell, hogy távozása mekkora veszteséget okozott a családnak. Eltartott egy ideig, míg szülei képesek voltak feldolgozni a tragikus helyzetet.

lanyuk2Amikor végre sikerült, valami hihetetlen dolgot találtak. Nem tudták, hogy Taylor írt egy levelet. A szülei csak halála után találták rá a levélre, bizonyára nagyon neház volt felnyitni, de végül úgy döntöttek, hogy elolvassák.

A kislány 12 évesen jövőbeli énjének írt levelet, mielőtt meghalt. Sajnos a kislány már nem tudta elolvasni a levelet, ezért szülei úgy döntöttek, hogy elolvassák:

lanyuk4A levél borítóján egy felhívás volt, hogy csak 10 év múlva olvashatja el!

lanyuk42Kedves Taylor,

Milyen most az életed? Már 10 év eltelt. Tudom, hogy már felnőtt lettél ezért gratulálok, hogy befejezted a középiskolát! Ha mégsem sikerült befejezned, akkor ne add fel, próbáld meg újra! Szerezd meg a diplomát! Már beiratkoztál az egyetemre? Ha nem, megértelek! Elvégre van egy csomó érv erre is.

Ne felejtsd el, hogy ma van Allana 11.-ik születésnapja! Az én időmben még csak 1 éves volt. Akkor nem tudtam részt venni a születésnapján, mert akkoriban 6 napig el voltam utazva Kentuckyba. Az volt az első missziós utam.

Apropó, milyen a kapcsolatod Istennel? Imádkozol minden nap? Olvasod a Bibliát? Szolgálsz az Úrnak? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy ezt tegyed! Ne érdekeljen, hogy az életed milyen szakaszában vagy, csak engedelmeskedj neki! Őt is gúnyolták, verték, kínozták, megfeszítették pedig bűntelen ember volt, aki mindenkivel jót cselekedett!

Még szoktál menni missziós utakra? Mit szólnál, egy ilyen tervhez?

Sikerült megvalósítani a terveidet? Jelenleg az egyetemet az ügyvédi karon végzed?

Azt hiszem, hogy most el szeretném adni az iPad-om és vásárolni fogok egy iPad mini-t…

Nos, azt hiszem, ez minden. Ne feledd el, hogy ezt a levelet 10 éve írtam. Azóta történtek jó és rossz dolgok is. De ez az élet rendje.

Üdvözlettel,
Taylor Smith

Íme az eredeti levél:

lanyuk5

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏