Miután visszatértek az afrikai misszióról kiderült, hogy terhesek – A gond csak az, hogy mindketten apácák

Még azok az emberek is tudják, hogy az egyes papoknak és apácáknak nem szabad testi kapcsolatot létesíteni, akik nem is vallásosak. Ezt konkrétan mindenki tudja. A katolikus papok Istennek tett fogadalmuk mellett vállalják az örök életre szóló nőtlenséget és az apácák is ugyanezt fogadják csak értelem szerűen a másik nemmel.

Ha valamelyik mégiscsak kikacsint a testi örömök felé, azt szó szerint bűnnek veszik, főleg, ha meggondolatlanok. Mit is értünk ez alatt? Nos azt, ha abszolút nem védekeznek és egy nem kívánt terhesség létrejön. Pontosan ugyanez történt kettő apácával a minap, akik egy misszióról tértek haza.

Az eset két évvel ezelőtt történt, amiről a Corriere Della Sera olasz napilap számolt be. A cikk szerint két apáca is teherbe esett, míg kiküldetésben voltak egy afrikai országban.

Eleinte nem is gyanakodtak arra, hogy áldott állapotba kerültek, de miután visszatértek a Messina tartomány Militello Rosmarino kolostorába az egyikük rosszul lett. Gyomorfájdalmakra panaszkodott, melyek nem akartak megszűnni, ezért úgy döntöttek, hogy orvoshoz viszik.

Egy csomó elvégzett teszt után kiderült, hogy az apáca terhes. Ez a hír nemcsak a kórház személyzete számára volt óriási meglepetés, hanem maga az apáca számára is. Természetesen a hír elég gyorsan terjedt ahhoz, hogy minden újság megírja, ezért Palermoba költöztették.

A város polgármestere, Salvatore Riotta az Adnkronos hírügynökségnek elmondta:

“Sajnálom, ami történt. Ezek nem túl kellemes dolgok. A mi 1200 fős kis közösségünk nagyon meglepődött. A helyzetet sajnos nem kezelték diszkréten így mindenki megtudta.”

A másik apáca eredetileg Madagaszkárról származott és egy szicíliai otthonban gondozott idős embereket. Miután ő is visszatért Olaszországba az afrikai misszióról neki is feltűnt, hogy valami nem stimmel. Azonnal csináltatott egy tesztet, ami pozitív lett.

A hírre ő sem volt felkészülve és egyáltalán nem számított rá. Végül úgy döntött, hogy szülőföldjén fogja a babát világra hozni. Egyes források szerint az első apáca is úgy döntött, megtartja a gyermeket. Ennek tükrében mindketten felhagynak apácai hivatásukkal és a gyereknevelésnek szentelik életüket.

Ti mit gondoltok?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏