Most érkezett! EZ AZ ORSZÁGOS ÜZLETLÁNC VÉGLEG bezárja magyarországi üzleteit! TELJESEN KIVONULNAK Magyarországról

Míg a nyáron még egész jól alakult a forgalom a plázákban, szeptembertől folyamatos a visszaesés és ez nem volt másképp az ünnepi főszezonban sem. November-december folyamán 40-60 százalék körüli bevételcsökkenésről számoltak be a divatáru kiskereskedők ? mondta a Napi.hu-nak Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlői Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője

A kereskedelemben gyenge hónapnak számító január során a forgalomcsökkenés 25 százalék körül alakult, és úgy fest, februárban is folytatódik a lejtmenet.

A szakember úgy becsüli, hogy várhatóan most kezdődik a csődhullám. Tavaly három ismert ruházati lánc – a Vagabond, a Promod és a Camaieu – vonult ki a hazai bevásárlóközpontokból. 2021 elején pedig befejezte működését a Cosmos City is, amely országosan mintegy 20 üzletét zárta be.

Csordás elmondta, hogy más szereplők egyelőre nem vonultak ki, de sokan optimalizálják működésüket. A főváros és a megyeszékhelyek 30 bevásárlóközpontjában közel 90 olyan üzletet vettek számba az egyesületnél (a teljesség igénye nélkül), amelynek bérlője a válság kezdete óta kiköltözött.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏