Nagyon rossz hírek jöttek Tóth Gabiról!Drámai hír érkezett- Iszonyú nehéz időszakot tudhat maga mögött Tóth Gabi.

Amikor az énekesnő megszülte a kislányát, Hannarózát, számára is véget értek a leányévek, hiszen édesanya lett. Bár a gyermek születése a legnagyobb öröm, mégis egyfajta sokként éri az embert, amikor ráébred, hogy semmi sincs az addig felépített életéből – ezt érezte Gabi is.

Ma már minden rendben, noha az első három hónap nagyon nehéz volt az énekesnő számára. Ráadásul közben beütött a koronavírus-járvány is, így a munkájába sem tudott kapaszkodni. Szerencsére a férje végig támaszt nyújtott neki, hiszen ő ugyanazt élte át újdonsült apukaként, ám a közös gyermekük még inkább összekovácsolta őket:

Egy dolgot tudtunk: azt, hogy az érzéseink erősek egymás iránt– nyilatkozta Gabi a nak.

„Egy hónapos volt Hani, amikor teljesen összeomlottam. Üvöltve sírtam, hogy nem bírom tovább” – mesélte az énekesnő, aki akkor hetek óta nem aludt rendesen, s a napjai csak szoptatásból és altatásból álltak, így minden összemosódott.

– Ez az év a megtisztulásról és az emelkedésről szól, és úgy érzem, jó vizsgát tettem az első körben – mondta Gabi.

Úg gondolja, kislánya az egyik arkangyala, aki vigyáz rá. Ezt az is alátámasztja, hogy az ĂŠnekesnőnĂŠl tĂ­z ĂŠvvel ezelőtt talĂĄltak egy kilenc centimĂŠteres daganatot a mĂĄjĂĄn, s az orvosok mĂĄjtranszplantĂĄciĂłt javasoltak. Ám amikor Gabi a transzplantĂĄciĂłs lista 84. helyĂŠn ĂĄllt, Ăşgy dĂśntĂśtt, inkĂĄbb egyĂźtt ĂŠl a betegsĂŠggel. Gabi a terhessĂŠge alatt is rendszeresen jĂĄrt kontrollra, ugyanis a daganat a hormonvĂĄltozĂĄssal egyĂźtt nőhet, s ha egy bizonyos mĂŠretet elĂŠrt volna, a mĂĄjĂĄval egyĂźtt ki kellett volna venni. Ám amikor fĂŠl ĂŠvvel a szĂźlĂŠs utĂĄn elment megnĂŠzetni, kiderĂźlt, mĂĄr csak hĂĄrom centis, a kĂśvetkező kontrollrapedig szinte teljesen eltĹąnt.

Nincs ott. És ezt betudom annak, hogy meggyógyított a gyerek.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏