Orbán Viktor bejelentései a következő hetekről: nincs lazítás, maradnak a korlátozó intézkedések

Csütörtökön Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette a kormány döntéseit, közölve, pénteken ülésezik az operatív törzs a miniszterelnök részvételével, ezután pedig rádióinterjújában jelenti majd be Orbán Viktor a következő időszakra vonatkozó terveket, intézkedéseket.

Az operatív törzzsel már tárgyalt, most jöjjenek a bejelentések.

A legfontosabb döntés, hogy a korlátozások változatlan formában fennmaradnak hétfőtől, egy hétig még biztosan. Azért van erre szükség, mert a fertőzés rekordokat dönt a harmadik hullámban.

Az elmúlt 24 órában meghalt 213 beteg, kórházban sokan vannak, többen, mint valaha. Lélegeztetés nélkül több mint 9 ezren vannak, s a szakemberek szerint ez nem az a pillanat, hogy lazíthatunk. 1174-en vannak lélegeztetőgépen. Az a kérdés, hogy bírja-e az egészségügy – mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy van elég lélegeztetőgépes ágy.

Minden kórház biztos irányítás alatt van, ám mindenhol van hiány: vagy orvos vagy ápoló, vagy rossz térben elhelyezett intenzív osztályok. A rezidens orvosokat és a frissen diplomázottakat javarészt beoltották és már vezényelték is, a végzős orvostanhallgatók most jönnek az oltásban.

Az operatív törzs mai ülésének legfontosabb kérdése az volt, hogy az oltások felgyorsulásától várhatjuk-e azt, hogy hamarosan lazíthatunk. Most sok fiatal betegünk van. Van összefüggés a megbetegedés és a fertőzés lefolyásának gyorsasága, illetve a cukorbetegség és a túlsúlyosság között. Orbán hozzátette: a családok nehéz helyzetben vannak, mert otthon vannak a kisebb gyerekek. További szigorító intézkedéseket már nagyon nehezen viselne el az ország, de jó esély van arra, hogy az iskolákat újra lehet majd nyitni. A fiataloknak üzente: jó esélyük van, hogy szabad nyaruk lesz.

A szépségipar dolgozói, a boltosok vannak a legnehezebb helyzetben. A kisvállalkozásokat arra kérte a miniszterelnök, hogy tartsanak ki, erős és bőséges lesz a következő gazdasági év.

Született még egy fontos döntés ma reggel: minden héten négyszer-ötször annyi embert oltunk, mint ahányan megbetegednek, ehhez viszont vakcina kell. Lezárult a nemzeti konzultációt, megvannak a válaszok. Az operatív törzstől azt kérte a kormányfő, hogy készítse el az újrainditási tervet. A konzultációban is látni, hogy csak fokozott újrainditás lehetséges, ez viszont a beoltottak számától függ. Csak akkor indulhat el mindez, ha minden 65 év feletti (aki regisztrált) be van oltva. A mai napon meghaladja majd a 1,5 milliót a beoltottak száma.

Egy hét alatt sok minden változhat, ezért hoztak csak egy hétre előre döntést. Két hét múlva a húsvét fontos lesz, hiszen az egész ország felkerekedik, mindenki meglátogat mindenkit: ez külön járványügyi kezelést igényel. A jövő héten újabb egy hét intézkedéseiről döntenek. A konzultációban rész vevők 65 százaléka szerint akinek van igazolványa, kapjon felmentést. A fertőzésen átesetekkel együtt 2 millió dokumentáltan védett személy van. Nyitottak egy harmadik csatornát, ha valaki úgy érzi, hogy átesett a fertőzésen, ott kivizsgálják, és ha tényleg átesett a fertőzésen, ő is megkapja az igazolványt. Az újrainditási tervben lesznek olyan szolgáltatások, amiket csak a vakcinaigazolvánnyal rendelkezők vehetnek igénybe.

A kormányfő hozzátette: a baloldaltól azt kéri, hagyja abba az oltásellenes kampányt, mert ez sokat segítene az országnak. Az AstraZeneca beszerzését Brüsszel intézi. A vakcinabeszerzéseket Brüsszel elszúrta, ami ugyanolyan nagy csalódás, mint a migráció kezelése. 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca jön a következő két hónapban, mint amiről megállapodtak. A keleti vakcinabeszerzésnek továbbra is Szijjártó Péter a felelőse, mostani feladata az, hogy a kieső AstraZeneca-oltásokat kínaival és orosszal pótolja. Brüsszeltől most nem útlevélszabályokat várunk. A kontinens rossz lelkiállapotban van, az országot lelkileg is újra kell indítani. Művészekre, egyházakra, mindenkire szükség lesz.

A kormányfő elmondta: sok ezer oltóponton zajlik az oltás, de vakcinából kevés van. Azok a háziorvosok, akik úgy gondolják, a rendelő nem alkalmas az oltás lebonyolítására, kérdezzék meg a kormányhivatalnál, hogy utóbbi miben tudna segíteni.

Szóba került a kilépés a Néppártból: jó volt, szép volt, elég volt – mondta Orbán. A nagy töréspont a migráció volt, most meg a járvány. A lengyel miniszterelnökkel és Salvinivel újraszerveznék az európai jobboldalt.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏