,,Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről” – szól a híres Woody Allen idézet, amivel egyszerűen nem lehet vitatkozni. Tortát sütünk, de nem tudjuk kivenni a formából anélkül, hogy megrongálnánk. Mosást indítunk, de a nadrágzsebben felejtett érme átszakítja a mosógépünk dobját. Túrázni indulunk, de az autóból kiszállva egy hatalmas vadállat nyomaira bukkanunk. Csak néhány azok közül a leghétköznapibb …
Tovább20 épület, amit egy kicsit átalakítottak – és most már teljesen más célt szolgál
Bizonyos ingatlanok időnként feleslegessé válnak a tulajdonosaik (magánszemélyek vagy az állam) számára, ilyenkor pedig próbálnak minél gyorsabban megszabadulni tőlük. Vannak emberek, akik épp az ilyen ingatlanokra szakosodtak, és mindent megtesznek azért, hogy a „leselejtezett” épületeket újjáélesszék valahogy. Ennek köszönhetően pedig olykor egy volt iskolából társasház, egy vasútállomásból pedig gyorsétterem válik. Mi, a Liked.hu-nál nagyon szeretjük az okos és kreatív átalakításokat, …
Tovább24 fotó, amivel néhány perc alatt tágíthatod a világgal kapcsolatos ismereteidet
Mindannyian tanult embernek tartjuk magunkat és úgy gondoljuk, hogy már mindent láttunk a világban, amit csak látni lehetett. A valóság azonban az, hogy csak a világ egy nagyon kis részét ismerjük, és azzal kapcsolatban is csak felszínesek az ismereteink. Nem tudjuk például, hogy léteznek göndör galambok, ahogy azt sem, hogy vannak 4 személyes libikókák, és bohóc alakú távvezeték tartóoszlopok – …
Tovább20 alkalom, amikor az emberek nem tették zsebre a házhoz szállítást
Az internetes vásárlást követő idegőrlő várakozásnál csak egy rosszabb dolog van: amikor a várva várt csomagot kézhez kapva nem egészen olyan formában találjuk, mint kellene. A házhoz szállítás alatt ugyanis sok veszélynek vannak kitéve a csomagok, a futár hirtelen fékezése például könnyen betört tévékhez vagy összetört étkészletekhez vezethet, arról nem is beszélve, ha a futár maga is bunkó, és mondjuk …
Tovább20 ember, aki mesteri szintre fejlesztette az öniróniát
Bármilyen kemények is vagyunk az élet bizonyos területein, fontos, hogy képesek legyünk kellő öniróniával és humorral kezelni a problémákat. Ha elég bátrak vagyunk hozzá, hogy felismerjük a hibáinkat és egy jóízűt nevessünk rajtuk, akkor tulajdonképpen semmi sem állhat elénk az életben. Cikkünk hősei is jól tudják ezt, épp ezért minden hibájukból megpróbálják levonni a tanulságokat és egy kis szarkazmussal valamint …
Tovább24 meglepő tény, amitől még a legokosabb embereknek is könnyedén leesik az álluk
Bármennyire is okos és tanult emberek vagyunk, mindig ér majd bennünket olyan érdekes meglepetés a világ dolgaival kapcsolatban, melyek hallatán szó szerint leesik az állunk. Ez persze valahol normális és teljesen természetes, hiszen élete végéig tanul az ember és nem létezik olyan személy a Földön, akinek ne lehetne újat mondani vagy mutatni valamilyen témával kapcsolatban. Az alábbi listával is ezt …
Tovább21 ember, akik elmesélték, hogyan szakított velük a párjuk, és nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk
Az érzések, amiket egy hosszú párkapcsolat végét jelentő szakításnál érzünk, ugyanazokat a területeket aktiválják az agyunkban, mint amikor fizikai fájdalom éri a testünk. A tudósok egy MRI vizsgálatokon alapuló kísérlet során kimutatták, hogy az emberek ugyanolyan fájdalmat éreznek az egykori szeretteik fotóit látva, mint amikor például kávét öntenek a kezükre. Megesik azonban, hogy a szakítások nemcsak egyszerűen fájdalmat, hanem sok …
Tovább16 fotó, amin a szemünk előtt kelnek életre a gyerekkorunkban lehetetlennek hitt matekfeladatok
Emlékszel azokra az általános iskolai matekfeladatokra, amikben az emberek irreális mennyiségű terméket vásároltak a boltokban? Petire, aki 200 görögdinnyét vásárolt? Katira, aki 75 zsák krumplival próbált meg eljutni A-pontból B-pontba? Valószínűleg benned is maradandó nyomot hagytak ezek az abszurd, lehetetlennek gondolt feladatok, ám azóta eltelt néhány év, és szépen lassan kiderült: ezek a matekfeladatok egyáltalán nem olyan légből kapottak, mint …
Tovább21 alkalom, amikor az építők és a tervezők hibái miatt az átlagembereknek kellett szenvedniük
Nem titok, hogy az építészek és a tervezők munkája nemcsak folyamatos koncentrációt igényel, de mindent többször is alaposan ellenőrizni kell, máskülönben óriási kellemetlenségek tudnak születni. Hiába azonban az alapos ellenőrzés, így is vannak olyan tervezési és kivitelezési megoldások, melyek átcsúsznak ezen a rostán, és amelyek eredményeként például életveszélyes kerekesszékes rámpák, gyilkos lépcsők, vagy épp nagyítóként funkcionáló, önmaga körül mindent felgyújtó …
Tovább17 fénykép olyan emberektől, akiknek a szállodájukkal kapcsolatos elvárásaik enyhén szólva sem valósultak meg
Amikor az ember a nyaralását tervezgeti és lefoglalja a sokszor több százezer forintos szállásokat, akkor mindig kialakul egy kép a fejében, hogy mit is szeretne kapni pontosan ezért a rengeteg elköltött pénzért cserébe. Sajnos azonban a hotelek és szállodák nem mindig partnerek ebben a tervben, és dacára a rendkívül borsos áraiknak, olykor a legváratlanabb módon okoznak csalódást a vendégeiknek. A …
Tovább15 vicces pillanat, ami bizonyítja, hogy vészesen közeleg a terhesség vége
Fontos, hogy bármilyen nehéz helyzetbe is kerülünk, mindig képesek legyünk mosolyogni a problémáinkon, máskülönben ugyanis könnyen a kétségbeesés áldozatává válhatunk. Így van ez a terhesség vége felé járva is, amikor a kismamáknak számtalan új, eddig sosem tapasztalt problémával kell szembenézniük. És bár ott helyben nem mindig, de utólag azért ezeken a helyzeteken is jókat derülhetünk…? 1. Amivel mindannyian nyugtatjuk magunkat: …
Tovább20 ember, aki teljesen más szemszögből nézi az életet
Ha néha talán úgy tűnik, hogy unalmas és monoton az életed, akkor valószínűleg el kellene gondolkoznod rajta, hogy nem-e benned van a hiba?! Az életben ugyanis minden csak hozzáállás és nézőpont kérdése, ha pedig képesek vagyunk mindezt egy kis egészséges humorral is megfűszerezni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy sosem fogunk unatkozni. Akárcsak cikkünk hősei, akik a rátermettségük, a humoruk és …
Tovább20 alkalom, amikor az emberek valami egészen kivételes dologra lettek figyelmesek
Egy hatalmas és kiszámíthatatlan világban éljük az életünket, amiben sosem tudhatjuk, hogy mit találunk legközelebb. 500 kilogrammos dinoszaurusz csontot? Egy fürdőkádat, amibe a mennyezetről folyik a víz? Szivárványt egy betondzsungel épületei között? Bármi megtörténhet. Cikkünkben most 20 érdekes felfedezést gyűjtöttünk össze, melyeket az internetezők osztottak meg egymással a közösségi oldalakon, és amelyek még a képeket készítő személyeket is ledöbbentették. 1. …
Tovább21 fotó, ami bizonyítja, hogy a “jóvanazúgy” kijelentéssel minden munka elvégzettnek tekinthető
Számtalan okból kifolyólag alakulhat úgy, hogy munka közben valami keresztbe húzza a számításainkat és nem sikerül teljesítenünk az előre eltervezett koncepciót. Szerencsére azonban az emberi leleményességet épp az ilyen helyzetekre találták ki. Persze az így született megoldások még véletlenül sem lesznek olyanok, mint az eredeti elvárások, de aggodalomra semmi ok: egy magabiztos „jóvanazúgy” kijelentéssel a legpocsékabb munkát is elvégzettnek …
Tovább20 borzalmas alkotás figyelmetlen tervezőktől, akik nem is bakizhattak volna ennél nagyobbat
A világ legkiválóbb tervezői éjt-nappallá téve azon fáradoznak, hogy újabb és újabb ötletekkel kápráztathassanak el bennünket. Igen ám, de a nagy sietségben olykor elkerülhetetlenül is hiba csúszik a folyamatba, melyet vagy egyáltalán nem, vagy csak túl későn vesz észre a művész, amikor már nem lehet változtatni a végeredményen. Cikkünkben most 20 ilyen kudarcba fulladt dizájnt gyűjtöttünk össze, amikor a tervezők …
Tovább
Xsense Szórakoztató magazin