10 előtte-utána vidám kép, amely megmutatja a gyerekek első napját az iskolában

Emlékszel az első napra az iskolában? Amikor az óvodai játékos és önfeledt kikapcsolódás helyét átvette az iskolában található furcsa jelek és számok végtelen vonulata? Talán mindenkiből előtörnek ezek az impulzív élmények. Ha mégsem, akkor ezek a gyerekek segítenek felidézni ezeket az emlékeket. Némelyik gyerek boldogan és izgatottan éli meg az első napot az iskolában, de előfordulnak traumatikus és ritka esetben …

Tovább

12 szülő, aki megtanulta kellő lazasággal kezelni a dolgokat

Vannak szülők, akik próbálják nem annyira komolyan venni a gyereknevelést, és lazábban állnak az egész dologhoz. Persze ilyenkor előfordulhat, hogy túlságosan lazára sikerülnek a dolgok és szegény gyereknek még nehezebb dolga van a szülőkkel, mintha szigorúak lennének… 🙂 Következzen 12 ilyen szülő, akik próbálnak a lehető leglazábban hozzáállni a gyerekneveléshez! 1.  Ebből talán tanulnak végre.. 😀 2.  Amikor már a szép szó …

Tovább

Bosszankodó édesanya levelet ír a tiszteletlen és beképzelt 13 éves gyerekének – online mindenki őt ünnepli.

“Már elég nagy vagyok ahhoz, hogy saját magam döntsek.” vagy “Már saját pénzem van.” Ez az a két kifejezés, amit a legtöbbször hallanak a szülők tini gyerekük szájából. Egyszer az egyik édesanyának elege lett fia beképzelt viselkedéséből és úgy döntött, megleckézteti őt. A 13 éves Aron Havishamnak volt egy Youtube csatornája és 2015-ben ez elkezdett pénzt hozni a konyhára. De …

Tovább

A gyanútlan férfi dédelgette a kutyáját, amikor észrevett valamit, amitől meghűlt a vér az ereiben.

Bella, a barna labrador és Robert Kugler, a veterán Nebraskából (USA) már elválaszthatatlan jó barátok, mivel Robert kilenc évvel ezelőtt, még kiskutya korában vette magához Bellát. 2015 májusában, Robert észrevett valami problémát Bella bal mellső lábán és rögtön állatorvoshoz vitte. Megdöbbent, amikor kiderült, hogy Bellának csontrákja van. Az orvosok nem akarták hiú reménnyel áltatni. Azt mondták, hogy két lehetősége van: …

Tovább

21 „szexi” profilkép, avagy az orosz társkereső oldalak legjava

Annyiszor nevettünk már az Oroszokon, ahogy a saját maguk (tipikus orosz) hanyagságának köszönhetően kerültek röhejes szituációba, vagy éppen a munkájukban vallottak hatalmas kudarcot, miközben az igazi humor az orosz társkeresőoldalak falai közt vártak bennünket. Nem hiszitek? Ezt figyeljétek… 1. Első lecke: már a profilképeden is látszódjon, hogy állatbarát típus vagy. 2. Igényesség. 3. Tudják meg azonnal, hogy keményen nyomod. 4. …

Tovább

30 kép ami bizonyítja, hogy a nyilvános üzengetésekben mi Magyarok verhetetlenek vagyunk

Mi Magyarok, már a szemtől-szembeni konfliktusok terén is roppant mód kreatívak tudunk lenni, tágas szitokszókészletünknek köszönhetően a káromkodásaink variációja gyakorlatilag végtelen. Na de ha üzengetnünk kell…akkor szabadul el igazán a pokol… A magyar falvakat és városokat járva, akarva-akaratlanul is apró üzengetésekbe, cetlikbe, mély üzenetű graffitikbe botolhatunk, melyek felett megpróbálhatunk ,,átnézni”, de higgyétek el, ezzel elképesztő élménytől fosztanánk meg magunkat. A …

Tovább

Zenél a tenger: hullámok működtetnek egy hatalmas tengeri orgonát

A horvátországi Zára (Zadar) városában hallgathatod meg a világ legnagyobb, kőből faragott vízi orgonáját. A zenét a tenger és a szélmozgások összjátéka adja. Az orgona 70 méter hosszú  sípjai, az Adriai tengerbe vezető lépcsőkbe lettek telepítve, minden lépcsőfokon öt sípot helyeztek el, így különböző hangmagasságokat értek el. A különleges hangszert Nikola Bašić, horvát építész készítette a háború által megnyomorított városnak, …

Tovább

15 teljesen átlagosnak indult beszélgetés, ami hirtelen nem várt fordulatot vett

Mindennapi beszélgetések, ahol egészen hamar kicsúszott az irányítás a résztvevők kezei közül, és az eredmény igazán emlékezetes párbeszéd lett, amit biztosan megőriznek az utókornak. Most megmutatjuk nektek is, ezeket a megmosolyogtató üzeneteket. 🙂 1.  Nem ugyanarra gondoltak… 2.  Nézőpont kérdése… :)) 3.  Nagy ötlet volt… 😀 4.  Mi más… 5.  Lehet, nem így gondolták a kedves szülők… :)) 6.  Egy próbát megér… 😀 7.  Legalább valamire… 8.  Nem volt jó …

Tovább

30 izgalmas, tökéletes pillanatban készült fotó

Ezekre a jól elkapott pillanatokra nagyon kevés esély volt. Minden amatőr és profi fotós arra vágyik, hogy elkapja a tökéletes pillanatot. Ezeken a képeken sikerült is! Van, hogy sokadjára sikerül megörökíteni a tökéletes összhangot, de az is előfordul, hogy elsőre sikerül. Imádjuk ezeket a képeket, reméljük ti is. 🙂 forrás

Tovább

18 ember, akinek sürgősen szüksége lenne egy tükörre… Mégis mit gondoltak, amikor kiléptek az ajtón?!

Létezik Amerikában egy hatalmas áruház, a Walmart. Olyasmi, mint itthon a Tesco vagy az Auchan, csak annyi különbséggel, hogy az USÁ-ban sokkal igénytelenebb, furcsább és veszélyesebb ember látogatja az ilyen nagy bevásárlóközpontokat, mint itthon. Nem hiszel nekünk? Beszéljenek helyettünk a képek. Mert hogy mindegyik a Walmartban készült. Para, nem? 😀 forrás

Tovább

15 elképesztően vicces SMS váltás apák és gyermekeik között

Az apák nagy tréfamesterek tudnak ám lenni, ha arról van szó. Az anyukákkal ellentétben próbálnak lazán hozzáállni a legnagyobb balhéhoz is, mindig azt mutatják az utódoknak, hogy nem szabad semmit sem igazán komolyan venni. Örök csibészek maradnak, és ki mást is ugrathatnának, mint a saját tulajdon gyermeküket?? 😀 1.  Érdekes lesz… 😀 2.  Cseles a fater…nagyon cseles… 3.  Kegyetlen… :)) 4.  Gondoskodó édesapa. 5.  Ha …

Tovább

A repülőn utazó Úr bemegy a női mosdóba és..

Egy repülőn utazó férfinek a WC-re kellett mennie, de akárhányszor próbálkozott, az mindig foglalt volt. A stewardess, látva a szorult helyzetét, javasolta hogy használja a nőknek fenntartott részt, de figyelmeztette, hogy ne nyomjon meg ott semmilyen gombot. A férfi bement és végezte a dolgát, mikor is észrevett négy gombot a papírtekercs mellett: LV; ML; PV; ATE. Elkövetve azt az általános …

Tovább

5 dolog, amit BŰN szemétbe dobni!

Soha ne dobd el az alábbi tárgyakat, hiszen ezekkel a trükkökkel időt és pénzt takaríthatsz meg. Minden hónapban egy csomó pénzt szoktunk elkölteni különböző dolgokra és egy azon vesszük észre magunkat, hogy állandóan csak halmozódik a szemét. De ennek ellenére tovább költjük a pénzt különböző otthoni csecsebecsékre. Az alábbi videóban bemutatunk néhány hasznos ötletet, amelyek látszólag haszontalan dolgok, azonban nagyon …

Tovább