Franciska néni kómában feküdt, de a kutyája csodát tett vele

Franciska kómában feküdt és az orvosok sem látták annak az esélyét, hogy az idős hölgy valaha is felèbred a két lét közti alvásból. Kutyája minden nap 2 óràn keresztül feküdt mellette, gazdijàt átlölelve. Egy hónap múlva megdöbbentő dolog történt: Franciska felèbredt. Első szavai így hangzottak: „Hol van az a fehèr angyal, aki minden nap a fülembe suttogta, hogy minden rendben …

Tovább

Nagyon megszívta a két osztrák lány, aki csatlakozott az ISIS-hez

Áprilisban két bosnyák származású osztrák lány, a 16 éves Samra Kesinovic és a 15 éves Sabina Selimovic eltűnt Bécsből, ahol felnőttek. Szíriába mentek, hogy csatlakozzanak az ISIS (ma már IS, azaz Iszlám Állam) dzsihádista harcosaihoz. A szüleiknek azt az üzenetet hagyták hátra, hogy ne keressék őket, elmentek Allahot szolgálni, és meghalni érte. Amikor újra felbukkantak, fegyverekkel és katonákkal pózoltak a …

Tovább

Az utasok felszálltak a vonatra, amikor az ajtók bezárultak váratlan dolog történt

Mennyivel kellemesebben telnének napjaink, ha úgy indulnánk reggelente munkába, hogy mókázunk, nevetünk, és esetleg még énekelgetünk is. Tudjuk, az éneklésnek felszabadító hatása van. Nézzük, egy szép napon, mi történt egy nagyvárosi közlekedési eszközön. Egy átlagos hideg reggelen a munkába induló emberek betódultak a vonatba, és nem túl nagy lelkesedéssel várták, hogy megérkezzenek a célállomásra. Ekkor érkezett a megmentősereg. Néhány lelkes …

Tovább

Hét zseniális aranyköpés pornószínésznőktől, amiből tényleg tanulhatsz! 18+

A pornószínésznők bámulatosan sok orális dologra képesek, többek között arra is, hogy odavágó, vicces és nagyon igaz bemondásokat toljanak – ha épp nincs más betolva, persze. Ezt a hét magvas aranyköpést (érted) nagyon érdemes elolvasni. „Ha azt gondolod, hogy a fanszőrzet természetellenes vagy gáz, akkor nem vagy még elég érett ahhoz, hogy megérints egy vaginát” – Stoya. „Szerintem jó pár …

Tovább

Ágyastól raktak ki az utcára egy kórházi beteget Budapesten

Egy forgalmas út szélén hagytak egy beteget hétfőn Budapesten – számolt be az RTL Híradója. Kollégáink készítettek róla fotót, ahogy a kórházi ágyban, félig betakarva várakozik az út szélén a beteg. A közelben több klinika is van, ott azonban nem tudnak arról, hogy a férfi hozzájuk tartozott volna, ahogy a mentőszolgálat sem. A klinikákról többen látták ugyan az út szélén …

Tovább

Citromlébe mártja az almaszeleteket, majd elkészíti a legszebb és legfinomabb sütit!

Annyira egyszerű és tökéletes az alábbi desszert, hogy rögtön nekifog elkészíteni még az is, aki esetleg kilóg egy kicsit a konyhatündérek sorából. Aki nincs oda a hagyományos habos, csokoládés, nagyon édes sütikért, annak pedig egyenesen ajánlott, hogy elkészítse az alábbi almarózsákat. Nemcsak nyersen ehetjük az almát, de számos ételhez, desszerthez adhatunk almát. A klasszikus almás rétes mellett most egy igazán …

Tovább

Nem hatott az érzéstelenítő: rettenetes kínokat élt át császármetszés közben

A 23 éves anyuka minden egyes vágást és öltést érzett, de képtelen volt megszólalni, hogy ezt jelezze az orvosoknak. „Nem hibáztatom a kórházat a történtek miatt. Előfordul az ilyesmi. És különben is, a lényeg az, hogy egészséges gyermekem született, ami mindenért kárpótol” – idézte a Daily Mail című brit lap a 23 éves Danielle Parryt, aki június végén, rettenetes kínok …

Tovább

Zokogott a kutyamama, miután kicsinyeivel együtt megmentették

A nőstény kutyát és kölykeit sorsára hagyták, ám egy jószívű állatvédő csapatnak köszönhetően kerültek végre biztonságba. A felvételen jól látható, hogy az állat sír. Sajnos nem sokat tudni arról, hol készült a felvétel és a körülményekről is keveset, az azonban biztos, hogy ennél meghatóbb nem lesz már ma.

Tovább

Ez a 4 lánytestvér minden öt évben fotót készített. 40 év után ez lett az eredmény!

Sokszor jóleső érzéssel tölt el, ha régi képeket nézegethetünk. Évtizedekkel ezelőtt, amikor még nem hódoltunk ennyire a digitális világnak, mindenkinek akadt ideje esténként jócskán fényképalbumot forgatni. A közös családi képnézegetés gyakran vált szórakoztató családi eseménnyé. Szívesen nosztalgiáztunk, emlékeztünk vissza különleges pillanatokra és emberekre, mosolyogtunk meg az akkori divatot, és csodálkoztunk rá az idő múlására, a változásokra. A Brown nővérek – …

Tovább