Piszkos cellában volt kénytelen megszülni gyermekét – senki sem foglalkozott a szenvedésével

A legtöbb várandós nő mindent előre megtervez, hogy ki lesz a szülészorvosa, melyik kórházban fog szülni, milyen holmikat visz magával és így tovább. Sajnos azonban vannak olyanok, akik a sors fintora miatt kénytelenek átvariálni terveiket.

A 26 éves Diana Sanchezt, még 2018 augusztusában tartóztatták le lopás gyanúja miatt. A nő megpróbált pénzt levenni testvére számlájáról. Annak ellenére, hogy Diana várandós volt, börtönbe csukták. A kisbabáját a rácsok mögött hozta világra. A felvétel és a nő története azonban csak nemrég látott napvilágot.

Miután a felvételt publikálták, sokan felháborodásukat fejezték ki. A videón is jól látszik, hogy Diana teljesen egyedül volt kénytelen megszülni a kisbabáját. Amint észrevette, hogy elfolyt a magzatvíz azonnal segítségért kiáltott, de senki sem törődött vele. A WC mellett szülte meg a kicsit.

Egy interjúban elmesélte, hogy úgy érezte a börtön orvosi személyzetét és az őröket egyáltalán nem érdekli mi történik vele a cellában.

Piszkos cellában, egyedül, minden segítség nélkül szült. 5 órán keresztül fájdalmában vergődött, és sikertelenül kért segítséget. – Embertelen volt.

Diana ügyvédje a következőket mondta:

“Még akkor is, ha bűnt követett el, nem érdemelte meg, hogy ennyire semmibe vegyék és megtagadják tőle az orvosi ellátást. Ha a hatóságok úgy gondolják, hogy nincs semmi baj azzal, ha egy nő piszkos közegben, a WC mellett hozza világra kisbabáját az ápolók segítsége nélkül, akkor bizony komoly probléma van.”

A vajúdás során Sanchez többször szólt az őröknek, de egyikük sem törődött vele. A videón látszik, ahogy a nő körbejárja a cellát és megpróbálja valahogy elviselni a fájdalmakat. A szenvedése több, mint 5 órán át tartott, s ez idő alatt is sokszor könyörgött segítségért.

“Az ápolók csak 6 órával később jelentek meg a cellámban, mikor a baba már megszületett. 2019-ben Diana beperelte a helyi denveri kormányt, mert kockáztatták fia életét, mikor megtagadták tőle az orvosi ellátást.

A felvétel itt tekinthető meg:

Szerintetek is igazságtalanok voltak vele?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏