“Soha ne próbálj így tojást főzni” – Óva int mindenkit ettől a két gyerekes anya

Minden nő tudja milyen mikor órákon át kell a konyhában robotolni bizonyos ételek elkészítése miatt. Ilyenkor gyakorlatilag az egész napot ott töltik, amivel akkor nincs is semmi probléma, abban az esetben ha nincs más teendő, amit el kell otthon végezni. Amennyiben az egész ház fut, és csak a hétvége áll rendelkezésre, hogy mindent rendbe tegyenek, akkor nincs idő a pepecselésre. Annak érdekében, hogy felgyorsítsák a munkálatokat, bizonyos praktikákhoz nyúlnak. Cikkünkben egy nő fel akarta gyorsítani a tojásfőzést, ezért a TV-ben látottak szerint készítette el.

A 35 éves két gyermekes édesanya örömmel fogad minden olyan tanácsot, ami megkönnyíti az életét és jobban be tudja osztani az idejét. Az egyik TV műsorban látta, hogy a tojást a megszokottnál jóval gyorsabban is el lehet készíteni. A műsor szerint a tojást bele kellett tenni egy pohár/ edény vízbe, majd a mikróba helyezni. A módszer elsőre nagyon egyszerűnek hangzott, így a nő is kipróbálta. Szombat reggel, miközben reggelit készített úgy döntött, hogy itt az ideje kipróbálni ezt az új tojásfőzési módszert. Utólag kiderült, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt a műsorban mutatták.

Áine az első tojást 60 másodpercre tette, de az eredmény nem volt túl kielégítő így plusz 10 másodperccel tovább készítette a másodikat. Miután lejárt, kivette a tojást a mikróból, de ami ez után történt maga volt a rémálom. A frissen kivett tojás pár másodperc alatt felrobbant és a forró víz Áine arcába, nyakára és mellkasára fröccsent. A 35 éves édesanya ezzel súlyos égési sérüléseket szerzett.

Azonnal berohant a fürdőszobába, hogy hideg vízzel orvosolja a helyzetet, ám a fájdalom elviselhetetlen volt számára. Szerencsére a család közel lakott a kórházhoz, így gyorsan be tudott menni a sürgősségire. 5 órán át voltak kórházban és ez alatt próbálták kezelni a sebeit.

Egy zacskó fájdalomcsillapítóval küldték haza és mondták neki, hogy folyamatosan borogassa a sebeket. Bár Áinenek nagy fájdalmai voltak mégis örült, hogy egyetlen gyermekét sem tartotta a karjaiban mikor megtörtént a baj.

Néhány nappal az eset után az édesanya megosztotta történetét Facebookon és arra figyelmeztetett minden nőt, hogy soha ne próbáljon tojást főzni mikróban. Arra is kitért, hogy mindenki legyen óvatos és körültekintő, mikor egy TV-ben látott módszert próbál ki, nehogy a végén hasonlóképp járjanak. Áine elismerte, hogy nagyon rossz mentális állapotban van. Alvási problémákkal küzd és többször sír. Fél, hogy teste élete hátralévő részében heges és sebes marad, ami örökre emlékezteti őt a rossz döntésre.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏