Súlyos baleset !Dráma az Exatlonban. Csak a sikítást és puffanást hallották, mindenki azt hitte, hogy nem élte túl

Gelencsér Timi és Palik László élőben beszélgettek a rajongókkal, és az Exatlon első évadáról derültek ki új, megrázó dolgok. Timi, akkor még versenyzőként éppen egy nagy futam előtt állt, amikor egy sikítást és puffanást hallott.

? Női döntő, a mindent eldöntő meccs előtt este a lányok már készülnek, hogy mennek a rajthoz. Egyszer csak mindenki felugrik, még én is, mert előbb egy puffanást, majd egy sikolyt hallottunk ? kezdte Palik László.

Az egyik operatőr, aki 10-15 méter magas elemvényen dolgozott, valahogy leesett onnan. Ezt Gelencsér Timi végignézte.

– Akkor Timinek az volt az első érzése, hogy itt vége az embernek. Nekem esett zokogva, mondtam, hogy nyugodj meg, hála a Jóistennek, felállt. És szerencsére semmi baja nem volt – zárja Palik László.

Timit megrázták a történtek, bár szerencsére felállt lelkileg belőle, sőt megnyerte a futamot.

– Egy testet láttam zuhanni a sötétben. Én azt hittem, hogy meghalt és végignéztem – mondja Timi.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏