Szakemberek kiszámolták: Ennyien tartózkodhatnak majd egyszerre a boltokban!

A napokban egyre többet hallhatunk arról, hogy a kormány nyitott arra a javaslatra, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán kívül a Magyar Orvosi Kamara is forszíroz, miszerint szükség van a boltokban tartózkodók számának korlátozására.

Orbán Viktor miniszterelnök keddi nyilatkozatát alapul véve ezen szabályozás nagy valószínűséggel bevezetésre fog kerülni, ezért a MKIK által megoldási javaslatként felterjesztett példára alapozva számolta ki a Blokkk.com szerkesztősége, hogy ez mit jelentene majd a gyakorlatban.

A portál természetesen csak a nyilvánosságra került adatokat használva tudta megbecsülni, vajon mire számíthatunk, hangsúlyozzák, hogy mivel a javaslat egyes részletekre még nem tér ki pontosan – például, hogy a boltok teljes alapterületét kell figyelembe venni, vagy csak az eladótér nagyságát, valamint hogy a megadott személyek számába beleszámítanak-e majd azon 6 év alatti gyermekek is, akiknek nem kell maszkot viselniük- így becsléseik csak hozzávetőlegesnek tekinthetőek.

A számítás bizonytalanságát ezen felül az a tény is fokozza, hogy a kamara két csoportra bontva kívánja kezelni az üzleteket: más szabályokat javasolnak a 100 négyzetméternél kisebb területű és mást a 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára.

A MKIK előterjesztésében ugyanis az olvasható, hogy elképzeléseik szerint 100 négyzetméter alapterületig 5-10 négyzetméterenként egy fő, ennél nagyobb üzletek esetében pedig 15-20 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhatna ugyanabban az időben a boltokban.

Magyarországon az átlagos boltméret 128 négyzetméter, egy ekkora üzletben 15 négyzetméteres korláttal számolva 8, míg 20 négyzetméterre megszabott korláttal csupán 6 ember tartózkodhatna.

Egy átlagos kisbolt mérete azonban nem haladja meg a 100 négyzetmétert, így azokban többen is vásárolhatnának egyszerre, 99 négyzetméterrel számolva, 5 nm/vásárlós szabállyal 19-en, 10nm/vásárlós szabállyal pedig 9-en lehetnének egyidejűleg a bolt eladóterében.

A portál kitért a szuper- és hipermarketek vizsgálatára is, számításaik alapján amíg egy közepes méretű szupermarketbe (Aldi, Spar, Lidl, Coop Szuper stb.) 60-90 ember férne be (természetesen ez attól is függ, hogy 15 vagy 20 nm/vásárlóval kell majd számolni!), addig egy hipermarketben (Auchan, Tesco, Interspar, Praktiker, Obi) 200-800 ember is tolonghat egyszerre.

A pár hete tömegesen látogatott Ikeában azonban még mindig több ezer ember nézelődhetne egyszerre.


A soroksári Ikea 34.000 négyzetméterével számolva abban az esetben, ha 15 négyzetméterenként 1 vásárlót engednek a szabályozások 2266 fő tartózkodhat majd egyidejűleg, de 20 nm/vásárlóval számolva is 1700 fő vásárolhat majd náluk egyszerre.

Szerinted jó ötlet bevezetni a négyzetméteres boltszabályt?
Írd meg véleményed kommentben!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏