Top 15 gyerek, akiről nem hiszed el, hogy léteznek

Olyan különös ez a gyerek! Közömbös az iránt, amiért a többség lelkesedik, hidegen hagyják a korosztályát jellemző hobbik, ugyanakkor elsöprő lelkesedéssel merül el saját fura kedvtelésében. Sehogy sem érti, hogy miért kell udvariasnak lenni olyasvalakivel is, akit nem kedvel, miért nem mondhatunk ki mindig mindent úgy, ahogy azt érezzük. Ez a különös, magának való gyerek akkor is tanácstalanul áll, mikor családtagjai azt mondják, hogy ő is kimutathatná az irántuk érzett szeretetét. Egyszerűen nem érti, mit is kívánnak tőle.

Egy szó, mint száz, nem könnyű vele, holott bizonyos dolgokban nagyon tehetséges is lehet. E jellemzők sokszor arra utalnak, hogy a gyermek (nagyobbrészt fiúk) az Asperger szindróma tünetegyüttesét mutatja. Az első leírójáról elnevezett viselkedési zavar lényege tehát az, hogy az érintett gyermek közönyösnek, tapintatlannak, érzelemmentesnek tűnik, mivel azt a viselkedést, reagálási módot és empátiát, melyet kortársai szinte észrevétlenül sajátítanak el, neki speciális tréninggel, tanulással kell begyakorolnia.

Szüksége van tehát a szülő és a pedagógus megértő támogatására, segítségére, annak érdekében, hogy egyre sikeresebb legyen társas kapcsolataiban. Könyvünkben a téma egyik legismertebb szakértője adja közre ez irányú tapasztalatait.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏