Újabb koronavírus mutációt fedeztek fel – Szakemberek szerint még aggasztóbb mint az eddigiek

Hazánkban már 2.608.084 embert oltottak be, ebből 1.077.947-en már a második injekciót is megkapták, amivel végre elértük, hogy újra beinduljon a gazdaság. A boltok emiatt újra kinyithatnak, a szolgáltatók újra fogadhatnak vendégeket, sőt a gyerekek is most már visszamehetnek az iskolapadba. Magyarország az Európai Unión belül dobogós az átoltottság tekintetében. Világszinten viszont akadnak olyan országok, ahol nemhogy átoltottság, de még védekezés sincsen, ami annak tudható be, hogy az állam miniszterelnöke nem hisz a vírusban. Brazília pontosan ilyen, és korábban az Egyesült Királyságban is vírustagadás uralkodott, de ide sorolhatnánk még Tanzánia is.

Az efféle országokban pontosan a védekezés hiánya miatt kialakulhatnak mutáns vírusok, melyek még agresszívabbak, mint az “eredeti” törzs. Nemrég Angolában találtak új koronavírus mutációt, amit valószínűleg nem onnan indult, hanem Tanzániából. Sajnos nem ismert, hogy a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagok képesek-e felvenni ellene a harcot.

Tavaly év végén a brit hatóságok közzétették, hogy új koronavírus mutáció jelent meg az országban. Kiderült, hogy ez a fajta 70%-kal fertőzőbb, mint a Vuhanban keletkezett Covid. A mutáció híre szó szerint igazi káoszt váltott ki.

Franciaország lezárta határait Nagy-Britannia felé és csak azokat engedte át, akik negatív tesztet tudtak felmutatni. Ezen kívül a lengyel kormány repülőgépeket küldött Nagy-Britanniába, hogy az ott élő lengyel származású embereket, hazaszállítsák.

Dél-Afrika, Olaszország és Nigéria más koronavírustörzsekről is beszámolt. A tudósokat azonban ez egyáltalán nem lepte meg. Elmondásuk szerint a SARS-CoV-2 vírus, a többi koronavírushoz hasonlóan, átlagosan havi egyszer mutálódik. A probléma viszont az, hogy az új törzsek még rosszabbnak bizonyulnak, mint a klasszikusak.

Tanzánia a pandémia kezdete óta elégedett volt az egészségügyi kérdésekkel, mivel az ország hatóságai nem hittek a vírusban. Az egészségügyi rendszer liberális megközelítésének köszönhetően Tanzánia és Zanzibár az elmúlt télen a legnépszerűbb üdülési helyek közé tartoztak. Milliók voltak jelen a világ minden tájáról ebben az országban, ami tökéletes feltételeket teremtett a vírus mutálódásához.

Az A.VOI.V2 néven futó törzs fertőzőbb, mint a klasszikus és nem tudni, hogy az eddig kifejlesztett vakcinák működnek-e ellene. A tudósok szerint ez az a törzs, mely a legjobban átmutálódott. Értesüléseik szerint 31 mutáció van jelen, de csak nagyon keveset tudnak róluk.

John Nkengasong kameruni víruskutató szerint aggasztó változattal állnak szemben, mert még nem tudni, hogy mennyire agresszív. Néhány hete a média beszámolt az 501.V2-es nevű változatról is. Bár 12 országban fedezték fel, beleértve a Nagy-Britanniában, Botswanában, Franciaországban, Ausztráliában, Németországban, Svájcban, Japánban, Svédországban, Dél-Koreában, Finnországban, Írországban, Hollandiában ám ez nem bizonyult gyorsan terjedő mutációnak.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏