loading...

19 megható fotó és történet, ami bizonyítja, hogy a világ jobb hely, mint gondoljuk

A mindennapok szürkeségében tengődve nem is csoda, ha az ember néha úgy érzi, hogy egy kegyetlen, minden szegletében gonosz és kapzsi világban éljük az életünk. Ez azonban nem teljesen van így, és ha csak elszórva is, de történnek még olyan csodák a világban, melyek láttán az ember elhiszi, hogy talán még sincs minden veszve és maradt még reménye az emberiségnek. Az alábbiakban 19 ilyen megható történetet és pillanatot gyűjtöttünk most nektek össze.

  1. 1 Miután az anyukát kórházba szállították, a rendőrök ott maradtak a házában, hogy elmosogassanak és vacsorát készítsenek az 5 gyermeke számára.


  2. 2 ,,Eladtam az autómat, hogy fizetni tudjam a kutyám életmentő műtétjét.”


  3. 3 ,,Ha választhatnék szupererőt, én a repülést választanám. Körberepülném a Földet és minden kisgyereket meghívnék játszani és teázni hozzám és a nővéremhez.” – Mohamad, szíriai menekült kisfiú.


  4. 4 Ennek a texasi egyetemnek a diákjai összegyűltek, hogy egy nagy közös öleléssel vigasztalják és támogassák diáktársukat, akinek az édesanyja elvesztette a rák ellni küzdelmet.


  5. 5 James Harrison körülbelül 2,4 millió gyermek életét mentette meg azzal, hogy 60 éven keresztül minden héten vért adományozott. Ezen a képen néhány olyan gyermekkel látható, akik az Ő által adományozott vér miatt lehetnek ma életben.


  6. 6 Minden anya egyforma.


  7. 7 ,,Apám több éven keresztül napi 15 órát dolgozott, hogy egy nap teljesíthesse az álmát és megnyithassa saját éttermét. Ez a kép az étterem megnyitásának napján készült, sosem láttam még ilyen boldognak.”


  8. 8 ,,Apám ‘vakvezető emberré’ avanzsálta magát, miután a 14 éves kutyánk megvakult és már nem volt képes egyedül közlekedni.”


  9. 9 A viharos szél miatt kidőlt a fa, amiben ennek a harkálynak a fészke volt, ezért az emberek kivágták a fészkét a fából és ráerősítették az egyik közeli fára.


  10. 10 ,,17 évvel később a gyerekkori álmom valóra vált.”


  1. 11 A Szaúd-Arábiai rendőrség virágot osztogatott a női sofőröknek, miután az országban hivatalosan is engedélyezték a nőknek, hogy autót vezethessenek.


  2. 12 ,,Egész életemben az volt az álmom, hogy befejezzem az egyetemet. 100 éves koromban végül beteljesült az álmom.”


  3. 13 ,,5 éves koromban adtam édesapámnak egy ‘gyűrűt’, ami valójában csak egy kulcstartó-karika volt. Most, 22 évvel később, édesapám még mindig hordja.”


  4. 14 Ez a 72 éves férfi 7 éve minden nap eljön ide, hogy a felesége fotójával ücsörögjön kicsit a tengerparton, ahol korábban együtt töltötték a szabadidejüket.


  5. 15 ,,Ezt a mini fekve-padot édesapám készítette nekem 5 éves koromban, hogy én is együtt edzhessek vele.”


  6. 16 Egy mozgássérült egyiptomi szurkoló, akit kolumbiai és mexikói szurkolók emeltek a magasba, hogy Ő is szurkolhasson a csapatának.


  7. 17 A menhelyről megmentett kutya hálája megfizethetetlen.


  8. 18 Ez a férfi azzal töltötte az ebédszünetét, hogy elmagyarázza a kíváncsi kölyköknek, hogyan is működik az aszfaltozás.


  9. 19 Mae Bua Chaicheun egy rizstermesztő farmer, akinek a földjeire vezették el a thai barlangból kipumpált 130 millió köbméter vizet. Az eset kapcsán a nő azt nyilatkozta: ,,rizst bármikor lehet termeszteni, de gyerekeket nem.”


forrás

loading...

Ezt láttad már?

Régen minden jobb volt?! Valóban jó lenne visszaállítani a sorkötelezettséget?

Régen, mikor még a fiatal férfiakat behívták katonának, egyik szeme sírt a családnak a másik …

Tetszik amit olvasol?

Vagy úgy gondolod erről másnak is tudnia kell? Oszd meg ismerőseiddel is, hiszen nekik is tetszhet ez a bejegyzés! Vagy lehet épp pont ezt keresik?