24 harsány eset, amire a ‘szerencsétlenség’ csak enyhe kifejezés

J.K. Rowling mondta egyszer, hogy “A bukásnak ellenállva vagy a bukást felhasználva sokkal nagyobb sikert érhetünk el.” Az ő példája is megmutatja nekünk, hogy nem szabad megadnunk magunkat a sikertelenségnek és balszerencsének, sőt a legkatasztrofálisabb bukáshoz a lehető legtöbb humorral és pozitív hozzáállással kell viszonyulnunk.
Összegyűjtöttünk néhány olyan példát, amely megmutatja, hogy teljesen természetes, ha az ember időről időre hibázik.

“Ma sikerült elaludnom, és az irodában ülve erre lettem figyelmes.”

Egy egyszerű hibaüzenet is megfelelő lett volna.

A tollammal rajzolgattam a térdemre miközben a tanárommal beszélgettem, arra viszont nem figyeltem, hogy a toll végig be volt kapcsolva.

Azt hiszem így próbálnak üzenni, hogy ideje diétáznom.

Ilyen az igazi vészhelyzet.

“A lakótársam hajnalban jött haza egy buliból. Szerintem nem találta a fogkrémet.”

Ez szerepelhetne a “hétfő reggel” kifejezés mellett a szótárakban…

Túl későn vettem észre, hogy valószínűleg rossz szert vásároltam a mezőgazdasági boltban.

A haverommal lékhorgászatra mentünk, és úgy döntött, készít egy képet a lyukról…

Lemázoltam a pincébe vezető lépcsőt és sikerült magamat csapdába zárni.

  Apukám Valentin-nap alkalmából meglepte anyukámat egy csokor spárgával, mert azt hitte rájuk, hogy nárciszok.

Azt gondolta, a stiftes naptej jó ötlet lesz.

Elveszítette a szakállának egy darabját egy polírozógépnek köszönhetően. Szerencsére csak azt…

Amikor tényleg keményen próbálod megoldani a problémát:

Amikor a munkához és élethez való hozzáállásod egyetlen műben tömörül 😀

Az autó gazdája még épp időben vette észre, hogy a benzinkút oszlopa elkezdett dőlni, és kiszállt a kocsiból.

“Nevelőanyám sajtos-kekszes tálat kért egy szállodában.”

Itt aztán senki nem megy sem be, sem kifelé….

“Túl sokáig maradt az arcomon az arcmaszk és a szemöldökeimmel együtt sikerült leszednem.”

Amikor az autód egyszerűen nem illik az időjáráshoz.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏